… mert minden projektnek kell egy záró parti.
Szóval itt van mögöttem egy hét. Hét nap. Negyvenkét gondolat. Negyvenkét képtelen gondolat, amik közül néhányat kölcsönvettem, néhányat tovább fejlesztettem, és kerültek közéjük olyanok is, amiket teljesen magamtól raktam össze azokból a kirakós darabkákból, amiket az évek során elém sodort az élet. Kifejezetten jól esett rászánni az időt, törni a kobakomat és izgatottan végigtekinteni azokon a történetfoszlányokon, amik kijöttek az alapfelvetésekből.
Kiderült, hogy lázba hoz a science fiction és a fantasy – legalábbis számotokra, mert én ezt eddig is tudtam -, és a bevezetett és használt címkék gyakoriságát tekintve úgy tűnik, hogy nagyon izgat a világűr, a csillagok, a párhuzamos dimenziók, az emlékezet és az időbeliség; valamint, hogy sokat forognak a gondolataim az állatok körül – és nem kifejezetten csak a sajátjaim körül. És még valami kiderült: hogy élvezem ezt csinálni. Élvezem kiírni magamból és megosztani veletek a történeteimet, a gondolataimat. Így hát számítsatok rá, hogy lesz folytatása; na nem az #alicechallenge-nek (bár foganatja annak is lesz), hanem a blognak, és igencsak ebben az irányban fog tovább haladni. Mert ez vagyok én. Az vagyok, amit elolvasok, amit megnézek, vagy amit meglátok, sőt, az is én vagyok, amit megeszek – de legfőképp az vagyok, amit gondolok. Tehát ez a blog, benne a gondolataimmal, én vagyok!
A következő előttem álló feladat most az lesz, hogy az elkészült listából kiválasszak egy elemet és kerekítsek belőle egy történetet. Ha elég jó vagyok, nem azt az elemet fogom kiválasztani, amire ti tippeltek.
Borítókép: Victor Garcia / Unsplash