Újévi fogadalom helyett.

Note to self, avagy egy kérdés: vajon hogyan lesz belőlem író, ha az utolsó hónapokban semmit nem publikáltam?

Nem hiszem, hogy az elmúlt időszakban az egyetlen téma, ami megindított, az az emlékezés lett volna. Hiszen felnézek az éjszakai égboltra és látom, amint a felettünk elhaladó űrhajókból integetnek nekünk az utasok. Az Androméda ködből érkeztek a Tejútra, iskolai tanulmányútra hozta el őket a tanítójuk. Az erdőben koboldokat látok a fák mögött sugdolózni. A hóban megtaláltam a jeti nyomait. Nyáron láttam évmillókkal ezelőttről itt maradt sárkánytojásokat, amik csak arra várnak, hogy a Föld ismét lakhatóvá váljon számukra. Láttam vízeséseket, amikben tündérek fürdenek, ha meleg az idő… Nem a téma hiányzik. De akkor vajon mi?

Újévi fogadalom helyett inkább egy kis önvizsgálatra invitálom magamat.

 


Borítókép: Kelly Sikkema // Unsplash

Emlékszem.

Emlékszem,

amikor itt hagytál bennünket, napokig csak sírtunk. Nem akartunk rád gondolni, és nem tudtunk nem rád gondolni. Te voltál a mindenünk. Talán az egyetlen, akit bár mind a magunk módján, de ugyanannyira szerettünk. Biztos pont voltál az életünkben, te fogtad össze a családunkat. Kalandot csempésztél a mindennapjainkba akkor, amikor csak tengődtünk, egyik napról a másikra éltünk. Miattad kimozdultunk a legmelegebb éjszakákon, a leghidegebb nappalokon, sőt sokszor még a legesősebb délutánokon is.

Amikor beteg lettél, nem vettük komolyan. Aggódtunk érted. Persze, hogy aggódtunk. Egyik orvosi vizsgálat követte a másikat. Egyik betegség után jött a másik. Röntgen. Gyógyszer. Vérvétel. Gyógyszer. Senki nem tudta, hogy mit kellene csinálnunk. Egy dolog volt csak biztos, hogy együtt túl leszünk rajta. Hogy elég lesz nekünk a vajaskenyér, csak neked ne legyen rossz. De sosem gondoltuk, hiszen nem mondtad, hogy a legnagyobb baj is bekövetkezhet – hogy neked egyszer csak már soha többé nem lesz rossz.

Azt hiszem, azóta se tud úgy gondolni rád egyikünk sem, hogy ne keresne valakit, akit okolni lehet azért, amiért te már nem vagy itt velünk. Néha még rád is mérges vagyok! El sem köszönhettünk tőled. Ha legalább szóltál volna. Ha mondtad volna, hogy valami nincs rendben. Hogy nagy a baj.

De te nem akartál problémát okozni nekünk, és inkább csendben tűrted, hogy fájjon. Aznap, azon a három évvel ezelőtti utolsó napon is… nem gondolod, hogy illett volna szólnod, hogy baj van? Hogy siessünk, rohanjunk, most azonnal menjünk? Még a korházban is csak annyit mondtál, menjetek csak, én itt csendben elalszom. De nem mondtad, hogy örökre.

Tudod, sokszor jártál nálam álmomban azóta. Nem tudom, ezekre vajon emlékszel-e. Nyomasztó volt. Te, aki annyira szerettél velünk lenni, aki 5 percig nem bírta az udvaron, ha mi nem voltunk ott, te most egyedül maradtál. Azt álmondtam, hogy nem vagy boldog. Ott, ahol minden kutyának végtelen mennyiségű csont, labda, játék és boldogság jut, Te , álmomban nem voltál ott boldog. Akárhányszor eljöttél hozzám, csak néztél rám némán a távolból, a nyúlós, sötét ködben. Nem mozdultál. Nem jöttél felém, de nem is távolodtál. Nem csóváltad a farkad, nem ugattál. Még csak nem is lihegtél. Csak néztél, úgy ahogy azon az utolsó napon néztél rám. Amikor feladtad, de mi nem értettük meg. Nem akartuk megérteni.

A karácsonyunkat már évekkel ezelőtt elrabolták, a húsvétot pedig soha nem értettük igazán. A szilveszterünket neked adtuk. Miért kellett elvenned tőlünk a Mikulást is?

Mérges vagyok rád! Mérges, amiért itt hagytál bennünket. Köszönés nélkül. És mérges, amiért nem hagytad, hogy vigyázzunk rád. Amiért nem voltunk elegek neked ahhoz, hogy tovább küzdj.

És mérges vagyok magamra is. Egyre kevesebbszer gondolok rád. Ugye nem foglak elfelejteni? Tudom, hogy már így is rengeteget tettél. De kérlek, ha még valamit tudsz tenni onnan a messzeségből értünk, kérlek, ne hagyd, hogy elfelejtsünk téged!

Felnőtt (kb. egyéves) kori kép Haldírról a Margitszigetről.

Rendes éves újraindítás – avagy jógatábor 5.0.

Alapvetően nem az ilyen történetek elmesélésére született meg ez a blog, de vannak olyan sztorik az életben, amik olyan erős hatással vannak az emberre, hogy alakítják, formálják az életet, a gondolkodást, és a végén kibukik, hogy végülis ez is én vagyok, ebből (is) töltelekezem. Az ilyen történések olykor észrevétlenül (vagy éppen nagyon is észrevehetően) beépülnek az elmesélt történetekbe, új irányt adva a mesélésnek; máskor pedig teljesen önnálló életre kelnek, és önmagukban is mondanivalóvá formálódnak. A “rendes éves újraindítás” ez utóbbi kategóriába tartozik.

***

Légy zümmögés. Valahol távolról hallom, hogy egy légy elszállt a fülem mellett. Kicsit később – vagy talán sokkal, ebben az ellazult állapotban nem tudom eldönteni – lábakat érzek az ujjbegyemen. Egy hangya találta meg magának a mozdulatlanul a matracon heverő testrészeimet. Táncot lejt a kézfejemen, majd kirándulni indul a könyökhajlatomba, ahonnan végül lemászik a matracra, felfedező útra indul a térdem felé. Hallom, ahogyan a lépteivel zajt csap a matracomon. Hívhatja a többieket is, mert hamarosan sokszorosára nő a menetelés zaja és szinte érzem, ahogy döbörög alattam a matrac. De ez a zaj is a semmibe vész lassan, ahogy egyre méllyebb sűllyedek önmagamban.

Egy gondolat próbálja felütni a fejét. Még nem vagyok itt teljesen. Tudom, nem csak a gondolat megjelenéséből, hanem abból az őrült sebességből is, ahogyan átalakul, tovább rohan, átadva a helyét egy újabb, valami teljesen érthetetlen asszociáció mentén felbukkanó társának. Percekig, vagy talán még tovább fekszem mozdulatlanul a matracon, mire egyáltalán észreveszem őket. Annyira beépültek a mindennapjaimba, hoyg észrevétlenül vannak jelen; ám amikor feltűnik a jelenlétük, feszélyezetté válok. Mit csinálnak itt? Hirtelen a mozdulatlanság is kényelmetlenné válik, és erőltetnem kell. Le kéne söpörni azt a hangyát a tárdemről. VIszket a fülem. Valami mászik a mutatóujjamon. Pár másodpercig még küzdök, majd megnyugszom – ha mozdulni kell, hát mozdulni kell. De nem kell. Ahogy az elmém elengedte a feszültséget, a testem is azonnal megnyugszik. Nem görcsölök azon, hogy az agyam dolgozni akar. Meg kell szoknia, hogy it van idő a hallgatásra, van idő a megállásra.

Csend van. Nem tudom, mikor lett csend, sem azt, hogy miért most tűnik fel. Elaludtam volna? Érzem, ahogy a kezem önkéntelenül, kontrollálatlanul megrándul. Egy apró hang hagyja el a torkomat. Az én kezem ez itt mellettem? Az én hangomat hallottam az imént? Ahogy felbukkannak, úgy el is tűnnek ezek a kérdések és visszasűllyedek a külső-belső némaságba. Csend van. Idejét sem tudom, mikor hallottam utoljára a csendet. Talán egy évvel ezelőtt, amikor ugyanezen a matracon, ugyanez alatt a fa alatt kerestem nyugalmat a rohanó hétköznapok elől?

Friss fűszer illata száll a levegőben. Az orrom kezd magához térni, és rántja magával az agyamat. Kész az ebéd. Friss zöldségből, sok fűszerrel, vegetáriánusan, indiai módra, helyben készítve. Így meg ez már évek óta. Amíg mi a földönfekve, ki az árnyékban, ki a napon, a saját csendünket keressük, addog Kriszta mennyei illatokkal telíti meg a levegőt, hogy mire a relaxációból magunkhoz térve, korgó gyomorral felülünk a matracokon, nekünk már csak a kézmosás és a terítés feladata maradjon az ebéd tálalásáig. Valahol a távolban megszólal Istók. A hangja rohamosan közeledik, a második mondat már csak alig pár méterre van tőlem. Újra érzem a lábamon a hangyákat. A kezeim lassan megmozdulnak. Mélyet lélegzem a Duna-kanyar tiszta, civilizációtól távol eső levegőjéből. Kinyitom a szemem és felülök, körülöttem némám pislogó arcok. Megérkeztem.

***

Amikor négy nappal később a tábor végén mélázunk az elmúlt napok tapasztalatairól, egyszerre tűnik szörnyen messzinek és borzalmasan közelinek a egérkezés pillanata. Négy nap végtelen nyugalom után vissza kell térni a térerőbe, a rohanásba, a forgószél sebességű gondolatfolyamokba. De mind viszünk valamit magunkkal. Én néhány új recepet, és idén először nem csak egy, de egyszerre minden eddigi jógatábor tanulságát. Jelen lenni a világon a legnagyobb luxus manapság.


Borítókép: Marion Michele // Unsplash

K&V. Vasárnap.

Gyors bevezetés: ez a júliusi kihívás sorozat. Kiforgatott kérdések, amorf válaszok, kis humor, sok karakter, némi ujjgyakorlat. Azt hiszem, tetszik ez a feladat, úgyhogy vágjunk is neki az utolsó napnak!

 

Mi a mértékegysége a petrezselyemnek?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9317839-mi-a-mertekegysege-a-petrezselyemnek

Az, hogy milyen gyorsan kel el, illetve, hogy hányan árulták már.

 

Ha nullával osztok, miért azt írja ki, hogy error?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9316453-ha-nullaval-osztok-miert-irja-ki-azt-hogy-error

Neked egy nagyon furcsa nullád lehet. Az enyém írni sem tud, pedig sok mindent próbáltam már vele csinálni: írni, számolni, osztani, szorozni – legutóbb az adóbevalláskor, de csak nézett rám, mint borjú arra a bizonyosra…

 

A fakutya szálkásszőrű?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9315928-a-fakutya-szalkas-szoru

Még szálkás szívű is, ha Gepetto nagyon berágott Pinokkióra, amikor a kutyát készítette neki.

 

Lehetséges lenne repülni olyan tejtől, amit repülő tehénből fejtek?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9287988-lehetseges-lenne-repulni-olyan-tejtol-amit-repulo-tehenbol-fejtek

Vegetáriánussá tesz-e az olyan tej, amit vega tehénből fejtek? Illetve kérdés az is, hogy repülés közben fejik-e a tejet, továbbá, hogy mitől repül a tehén? Szárnyai vannak, vagy csak úgy lebeg? Ha előbbi, biztos, hogy egy tehén? Ha utóbbi, akkor igazából nem is repülő tehén… ugyebár.

 

Mit csináljak, ha korog a hűtőnek a gyomra?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9270936-mit-csinaljak-ha-korog-a-hutonek-a-gyomra

A minap nálunk is pont előfordult ez a probléma, de szerencsére van rá egy egyszerű megoldás: vásárolj be. Könnyebb, ha hó eleje van, de sajnos tudjuk, hogy a hűtők gyomra hó végén mindig hangosabban korog, ezért előrelátó és hűtőbarát megoldás, ha hó elején mindig félreteszel egy keveset, amit hó végén hűtőetetés céljából elkölthetsz.

 

Lenni vagy nem lenni?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9313269-lenni-vagy-nem-lenni

Ez itt egy kérdés?

 

Lemaradtál? Kezdd elölről!

 


Borítókép: Matthew Henry // Unsplash

K&V. Szombat.

Gyors bevezetés: ez a júliusi kihívás sorozat. Kiforgatott kérdések, amorf válaszok, kis humor, sok karakter, némi ujjgyakorlat. Azt hiszem, tetszik ez a feladat, úgyhogy vágjunk is neki a második napnak!

 

Kölcsön adod az időgépedet? Tegnapra visszahozom.

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9342129-kolcson-adod-az-idogeped-tegnapra-visszahozom

Holnap már kölcsön adtam, de múlt hét óta bánom.

 

Hogyan tudnék nem megbukni matekból, ha folyamatosan csak egyeseket kapok a felmérőkre?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9340467-hogyan-tudnek-nem-megbukni-matekbol-ha-folyamatosan-csak-1-seket-kapok-a-felmero

Elmagyaráznám, de ahhoz egy kicsit jobbnak kellene lenned matekból.

 

Ugye tarthatok a négy négyzetméteres szobámban dinoszauruszt?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9338114-ugye-tarthatok-a-4-m2-es-szobamban-dinoszauroszt

Aha. Műanyagot. Ha élőt, akkor pedig nyugi, a szobád már nem sokáig lesz ilyen aprócska. Csak arra figyelj, hogy legyen CITES papírja, hüllőket ma már nem tarthatsz anélkül, ha a hatályos jogszabályoknak megfelelően akarsz eljárni.

 

Létre tudnám hozni az időutazást, de csak előre, vissza nem. Ki segít?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9327690-letre-tudnam-hozni-az-ido-utazast-de-csak-elore-vissza-nem-ki-segit-nekem-ezt

Várd meg, amíg visszafele is létre tudod hozni (az mi egyáltalán, lerombolás?), és ha sikerült, menj vissza a múltbéli énedhez, hogy segíts magadon. Hiszen a jósors is csak akkor segít rajtad, ha előbb magadért teszel.

Plusz, amúgy már bocs, de előrefele mindenki tud utazni az időben. Aki elég sokat iszik, még az időugrást is végre tudja hajtani.

 

Törött lábas viccek?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9323164-torott-labas-viccek

A viccnek nincs is lába; te miről beszélsz?

 

Miből készül a tehén?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9319049-mibol-keszul-a-tehen

A tehén egy kissé stréber állat, így mindig mindenből készül. Legutóbb is, magyarórán minden kérdésre tudta a választ. Nagyon cinkes volt…

 

Lemaradtál? Kezdd elölről!

Még akarnál? Haladj tovább!

 


Borítókép: Pete Linforth // Pixabay

K&V. Péntek.

Gyors bevezetés: ez a júliusi kihívás sorozat. Kiforgatott kérdések, amorf válaszok, kis humor, sok karakter, némi ujjgyakorlat. Azt hiszem, tetszik ez a feladat, úgyhogy vágjunk is neki a következő napnak!

 

Hogyan készíthetnék koszoló szappant?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9351564-hogyan-keszithetnek-koszolo-szappant

Kiindulva abból, hogy a szappant régen hamuból készítették, akkor a koszoló szappannak, minden bizonnyal, friss fából kellene készülnie. Vagy szurokból. 100% szurokból (nem összetévesztendő a szurokfűvel!).

 

Lehetséges a lehetetlen?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9347769-lehetseges-a-lehetetlen

Lehetne, hogy ne lehetetlenítsd el a lehetőségek tárházának lehető legjobb tárházát holmi lehetetlennek tűnő lehetőségért cserébe?

 

Mi a világ legjobb vicce?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9347256-mi-a-vilag-legjobb-vicce

Egy tonhal, egyzászlós tiszt és a Hold találkoznak… [A vicc tovább olvasásához kérlek regisztrálj a blogon és írd meg hozzászólásban: „jöhet a vicc”.]

 

A kólától lesz kockahasam?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9346839-a-kolatol-lesz-kocka-hasam

A kóla sajnos kerek üvegben van, így kerek hasat csinál. ☹

 

Mennyit kapunk, ha háromhoz nem adunk egyet sem, nem vonunk ki belőle egyet sem, nem osztjuk és nem szorozzuk semmivel?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9346606-mennyit-kapunk-ha-3-hoz-nem-adunk-hozza-egyet-sem-nem-vonunk-ki-belole-egyet-s

Attól függ, hogy a három a miénk volt-e, vagy esetleg azt úgy kaptuk, illetve, ha kaptuk, akkor vissza kell-e adnunk.

 

A májusfa mit csinál a többi hónapban?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9343989-a-majusfa-mit-csinal-a-tobbi-honapban

A májusfa valójában egy álruhába bújt nemmájus-fa, így júniustól-áprilisig egyszerűen csak leveti az álruháját és van.

 

Lemaradtál? Kezdd elölről!

Még akarnál? Haladj tovább!

 


Borítókép: Kristina Balić // Unsplash

K&V. Csütörtök.

Gyors bevezetés: ez a júliusi kihívás sorozat. Kiforgatott kérdések, amorf válaszok, kis humor, sok karakter, némi ujjgyakorlat. Azt hiszem, tetszik ez a feladat, úgyhogy vágjunk is neki a következő napnak!

 

Madárpók vagyok. Épp rajtad mászok. Van mondanivalód?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9357857-madarpok-vagyok-eppen-rajtad-maszok-van-mondani-valod

Van. Áááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!

 

Úszni akarok a Napban. Kit kell megkérnem, hogy belelőjön a Napba?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9356511-uszni-akarok-a-napban-kit-kell-megkernem-hogy-belelojjon-a-napba

Ismertem régen egy srácot, Ikarosznak hívták. Abban, hogy „belelőjön” a Napba, nem fog tudni segíteni, mert szegény a hullámsír rabja lett, mikor ő maga is hasonló mutatványra készült, de menj ki a görög tengerpartra és suttogd bele a tengerbe a kérdéseidet, bizonyára hasznos tanácsokkal tud majd szolgálni a srác lelke a témában.

 

Mi az: sínen megy, és vonat?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9355531-mi-az-sinen-megy-es-vonat

Villamos. A vonatról füllentettél.

 

A csendes óceánt szóra lehet bírni?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9354327-a-csendes-oceant-szora-lehet-birni

Szóra, de nem érdemes. Igen antiszoc egy jelenség, ha meg szólal is, leginkább csak morajlik.

 

A velociraptor tartásához milyen követelmények tartoznak?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9353007-a-veloci-raptor-tartasahoz-milyen-kovetelmenyek-tartoznak

Először is beszélj a keddi negyedik vagy szerdai első kérdezővel. Ha összedugtátok a buksitokat és megvan az időgép, térjünk vissza a témára, mert amúgy expert vagyok hüllőtartásban.

 

Szerintetek lenne esélyem Voldemortnál?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9351807-szerintetek-lenne-eselyem-voldemortnal

Nos, attól függ, mire. Szerintem ezt a kérdést még érdemes lenne kicsit körüljárni kérdés mivoltában először, és csak utána áttérni a válaszra, mert így mindenki azt ért bele, amit akar. Lenne esélyed bekerülni a Halálfalók közé? Lenne esélyed lakhatást igényelni Voldemortnál? Lenne esélyed egy új kézre?… Pontosan mire gondolsz?

 

Lemaradtál? Kezdd elölről!

Még akarnál? Haladj tovább!

 


Borítókép: Eric Labayle // Pixabay

K&V. Szerda.

Gyors bevezetés: ez a júliusi kihívás sorozat. Kiforgatott kérdések, amorf válaszok, kis humor, sok karakter, némi ujjgyakorlat. Azt hiszem, tetszik ez a feladat, úgyhogy vágjunk is neki a következő napnak!

 

Időgépet akarok építeni. Még akár össze is jöhet?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9364877-idogepet-akarok-epiteni-meg-akar-ossze-is-johet

Gondolod, hogy önmagaddal annyira kiszúrnál a jövőben, hogy ha összejön az időgép, nem mennél vissza a múltbéli (mostani) önmagadhoz, hogy elújságold és tanácsokat adj az elkészítéshez?

 

Melyek a lecsó asztrál-spirituális tulajdonságai?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9362948-melyek-a-lecso-asztral-spiritualis-tulajdonsagai

Szerintem elírtad a kérdést, nem lehet? Ha jól értem, arra vagy kíváncsi, hogy egyél-e lecsót, aztán piripulykát is ugyanott, már ma is. Szerintem, ha bírja a gyomrod, semmi akadálya.

 

Ha levadászok egy sárkányt, megfürdök a vérében, iszom az ellenségeim koponyájából, akkor sebezhetetlen és verhetetlen leszek?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9362236-ha-levadaszok-egy-sarkanyt-megfurdok-a-vereben-iszom-az-ellensegeim-koponyajabo

Inkább pszichopata, de a különbség nem sok. Csak vigyázz, nehogy a sárkányvér a kádadban feltámadjon és lángokat leheljen rád fürdőzés közben.

 

Igaz, hogy a kutya, meg a macska ugyanaz a faj, csak a kutya hím, a macska pedig nőstény?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9359915-igaz-hogy-a-kutya-meg-a-macska-ugyanaz-a-faj-csak-ep-a-kutya-a-him-a-macska-p

Közel jársz, de nem egészen. A kutya van az egyik, a macska meg a másik végén – nem is ugyanaz a faj, hanem ugyanaz az állat! Volt is erről egy dokumentumfilm-sorozat még régen a Nickelodeonon. Macseb volt a címe, majd keress rá.

 

Mikor fogunk már felébredni a Mátrixból?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9359652-mikor-fogunk-mar-felebredni-a-matrixbol

Fel tudunk-e egyáltalán ébredni, vagy vajon mi csak a főszereplők elméjének kreálmányai vagyunk, akikkel benépesíti a Mátrixot. És ha így van, akkor vajon mi mind egyek vagyunk? Vagy a főszereplőnek vagy egy kis önértékelési zavara és így próbálja feloldani a különböző személyiségvonásai között feszülő ellentétet?

 

Ki, mikor, hol és mit csinál?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9359262-ki-mikor-hol-es-mit-csinal

Mondatot elemez…?

 

Lemaradtál? Kezdd elölről!

Még akarnál? Haladj tovább!

 


Borítókép: Mathew Schwartz // Unsplash

K&V. Kedd.

Gyors bevezetés: ez a júliusi kihívás sorozat. Kiforgatott kérdések, amorf válaszok, kis humor, sok karakter, némi ujjgyakorlat. Azt hiszem, tetszik ez a feladat, úgyhogy vágjunk is neki a második napnak!

 

Lányok! Nektek bejön a papírforma?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9373668-lanyok-nektek-bejon-a-papirforma

Nekem nagyon szögletes, meg lapos is. A sakrai szúrósak, az éle már nem egyszer megvágot… Nem igazán jön be.

 

Esélyes lenne a világbajnokságon egy asgardi válogatott?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9372897-eselyes-lenne-a-vilagbajnoksagon-egy-asgardi-valogatott

Kitiltanák őket – olyan, mintha az amerikai csapat akarna részt venni az Európa kupán. Vagy melyik világra gondolsz? Esetleg egy világok közötti bajnokságra? Kilenc világ, kilenc csapat – hamar a végére érnénk, de mibe mérettetnék meg magukat? Ezt a kérdést még gondold át egy kicsikét.

 

Hogyan ne tegyek fel kérdéseket?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9371620-hogyan-ne-tegyek-fel-kerdeseket

Én is folyton ezt kérdezem magamtól, de ez a téma mindig újabb kérdéseket vet fel…

 

Lehet kenyérpirítóból meg mikrosütőből időgépet építeni?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9369651-lehet-kenyerpiritobol-meg-mikrosotolbol-idogepet-epteni-

Mit akarsz te azzal a szegény idővel – megfőzni vacsorára? Használd inkább sörnyitónak őket, az időgépet pedig bízd a jövőbeli énedre – ha elkészül a műremek, úgyis visszajön majd, hogy megossza veled a tudását.

 

Ha üveg elé teszem a kaméleont, akkor átlátszó lesz?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9369545-ha-uveg-ele-teszem-a-kameleont-akkor-az-atlatszo-lesz

Csak akkor, ha az apja üveges volt. De még akkor sem biztos. Az enyém volt. Optikai üvegcsiszoló. Annak tanult, egy egészen rövid ideig dolgozott is akként (azt hiszem, ma az ilyet szakmai gyakorlatnak nevezik), de mégsem vagyok átlátszó. Bár, jobban belegondolva, néha nagyon az az érzésem, hogy észrevehetetlen vagyok – lehet, hogy mégis bejött ez az átlátszóság dolog, azért nem vesznek rólam tudomást?

Köszi, kedves kérdező, most hívhatom a pszichológusomat, hogy tegye rendbe a lelkemet!

 

A Mikulás mennyit keres?

https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__humor__9364906-a-mikulas-mennyit-keres

Ha abból indulunk ki, hogy aki keres, az talál, akkor ezt a kérdést inkább visszafele kellene megfejtenünk. A Mikulásnak igen sok a dolga, hiszen sok-sok gyereknek (és felnőttnek) kell ajándékot vinnie valamikor a tél folyamán, így fontos, hogy nagyon sokat találjon. Mivel talál is – csak elvétve léteznek legendák arról, hogy valaki nem kapott ajándékot a Mikulástól – ezért feltételezhetjük, hogy a Mikulás igen sokat szorgoskodik az év folyamán, hogy megtalálja mindenkinek a tökéletes meglepetést. Nem tudom, hogy vajon a kérdező próbálta-e már megtalálni bármit, amiről eleinte azt sem tudta, hogy mi az: nem könnyű. Ha ezt felszorozzuk a szükséges ajándékok számával per év, és levonjuk ennek egy kis százalékát (hiszen ritkán, de vannak olyan esetek, amikor a tökéletes ajándék egyszerűen az ölünkbe hullik), még akkor is terebélyes, kereséssel eltöltött időt kapunk, így elmondhatjuk: a Mikulás rengeteget keres évente.

 

Lemaradtál? Kezdd elölről!

Még akarnál? Haladj tovább!

 


Borítókép: Brigitte Werner / Pixabay