Olyan ember lettem.

Barna ujfundlandi kutyus feje, közelről.

Hát megtörtént. A mai nappal én is olyan ember lettem, aki hazafele menet leparkol az autóval az út szélén, és kiszáll, csak azért, hogy egy kutya gazdijától – majd persze magától a kutyától is -engedélyt kérjen arra, hogy egy picit megtapizhassa és megdögönyözhesse.

Régebben mindig megmosolyogtam az ilyen embereket, hiszen egy idegen kutyáról van szó. Nem ismerős sem ő, sem a gazdija, és otthon is vár egy berni pásztor, minek álljak félre egy másikért az út szélén?!

Na de az én tegnapi simi alanyom nem is ám egy berni volt – berniből Wellánál jobb úgy sincs, és felérni is csak egy valaki tud vele -, hanem egy újfundlandi. Egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne álljak meg. Annyira imádom őket és olyan ritkán lehet velük találkozni, hogy még egyet sem volt alkalmam összetapizni, hogy megtudjam, milyen a szőrük. Jelentem, még vedlési időszak közepén, kócosan, fésületlenül és öregesen is olyan puha, mintha csak egy élő, óriási plüsskutyát simogatnék.

Innen is köszönöm a gazdinak a lehetőséget, és azt, hogy ha lököttnek nézett is, nem hajtott el, és pláne köszönöm a mackókutyának, hogy hagyta, hogy egy kicsit megvakargassam. Feltöltött egy kimerítő nap után ez az összetalálka.

 

Borítókép: https://wallhere.com/hu/wallpaper/792064

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük