Egy tenyér özelről, benne egy lila viola.

Egy meg nem ünnepelt anyák napja története.

Prompt: Anyák napja.
Tervezett idő: 1 óra.
Tényleges idő: 50 perc.
Olvasási idő: 4 perc.

52 novella. 2020#18

Drága Kisfiam!

Amikor ezt a levelet olvasod, én már nem vagyok – és milyen furcsa a sors: amikor ezt a levelet írom, Te még nem vagy. Az én életemben Te későn fogsz megszületni, a Te életedben pedig én korán fogok elmenni, és sok-sok évet kell úgy leélned, hogy nem hallod többé a hangomat, nem látod többé az arcomat, és egyre csak ismételgeted magadban a kérdést: mi lenne, ha…? Ne gyötörd magad, drága Kisfiam, elmondom neked.

Continue reading “Egy meg nem ünnepelt anyák napja története.”
Kertes házas, sorházas lakóövezet, felülről fotózva.

Kertvárosi pillanatkép.

Imádom a kertvárost. Nyugalom van, madárcsicsergés. Délben, a legnagyobb melegben pedig néma csend, csak a szél dalol néha, mert ilyenkor még az állatok is elbújnak egy sziesztára az árnyékban.

De hopp, mi fény jön ott az ablakon? Napkelte az – vagy inkább az egyik szomszéd, aki teli torokból üvöltözik a gyerekével. És ha ez nem volna elég, hogy kibillentsen a tökéletes nyugalom állapotából, a szembe szomszédja most megirigyelte, és már ketten szinkronban kiabálnak a kicsikkel.

Az egyik elhallgat, s egy percre a másik is – de a csend csak megtévesztés, az első újra rákezd, és ha valaha felmerült volna az emberben, hogy honnan szedi a gyerek a játszótéren azt a rengeteg káromkodást, amit haza hoz, hát itt a válasz: Niki szomszédja sulykolja bele a saját gyerekébe azokat, hogy a kicsi majd lelkiismeretesen tovább adhassa a tanultakat.

Imádom a kertvárost.

Borítókép: João Silas // Unsplash