Tegerpart, naplemente. Viharos tenger, jobbra sziklák, a távolban kicsit látszik a túlpart.

7×7. Szombat.

– Oké, jó, holnap felhívlak – mondta, – vagy talán még ma este.1

De nem hívott. Nem hívott fel soha többé, mert aznap délután “gyanús körülmények között elhunyt”. Persze ez csak a rendőrség véleménye volt; de ha a világ legjobb magándetektívjének az informátora meghal, a körülmények sosem gyanúsak. A gyilkosság ugyanis üzenet, a tetthely pedig maga egy üvöltő, hatalmas piros felkiáltójellel ellátott jelhalmaz, amely az üzenet megoldókulcsát rejti magában. Már csak egy kérdés maradt. Ki fog nekem segíteni értelmezni a jeleket most, hogy a legfontosabb információforrásomat kiiktatták a sorból.

***

– Ibolyalila az ég, pont ahogy emlékeztem, ibolyalila, a fene, hogy egye meg, odaát évekig azt képzeltem, hogy én színeztem ki az emléket!2

Ezt hangosan mondtam ki, hangosabban, mint kellett volna. A hajón mindenki rám nézett, én pedig próbáltam minél kisebbre összehúzni magam. Titokban akartam idejönni. Igaz, tinédzserkorom óta nem jártam itt, ezért sokan talán fel sem ismernek, de biztosan akadnak páran – az idősebbek főleg -, akik emlékeznek az arcomra, vagy épp felfedezik bennem apám vonásait. A néhai apámét. Hihetetlen, hogy végül épp az az ember csalt vissza a szigetre, aki miatt soha visszanézni sem akartam; noha anyámnak soha nem mondtam el, amikor végleg összepakoltam, azon a viharos éjszakán, apám volt az, aki a végső lökést megadta: menekülj, fiam, amíg tudsz – ezek voltak az utolsó szavai.

***

Luk őrmester részéről még külön tapintatra vallott, hogy mielőtt belépett volna a szobába, szükségesnek tartotta jelezni a szándékát, holott teljes joggal megtehette volna, hogy jelzés nélkül lép be.3 Luk őrmester talpig úriember – tartották sokan. Ám az igazság teljesen más volt: Luk őrmester egyszerűen tartott attól, amivel szembe találhatja magát, amikor belép egy női tiszt cellájába. A kolostorban, ahol nevelkedett, erre a témára nem készítették fel. Persze szükség sem volt rá, hiszen cyborg lévén nem sok érdeklődést mutatott a másik nem, vagy egyáltalán bárki ember felé – legalábbis ami a nemiséget illeti –, mégis kissé zavarba jött, ha nőkkel mint nőkkel kellett találkoznia. A tizedes azonban valamiért céljául tűzte ki, hogy kineveli az őrmesterből ezt a rossz szokást, és igyekezett minél zavarbaejtőbb helyzetekben fogadni őt a cellájában. Éppen a száját rúzsozta, amikor az őrmester belépett az ajtón.

***

De azt is megbeszéltük, hogy nagyon sok lehetséges magyarázat van rá.4 – Wood egy pillanatnyi gondolkodás nélkül sorolni kezdte. – Lehet, hogy a gurkó meg volt átkozva. Lehet, hogy Harrynek csak rossz napja volt. Lehet, hogy a seprűn volt valami gurkó-vonzó bevonat. Lehet, hogy csak rossz irányba fújt a szél. De az is lehet – tette végül hozzá lassan -, hogy a mardekárosok elátkozták a csapatot.

***

A felderítésünk meg fog bénulni.5 Ennyi állt csak a cetlin. Se feladó, se címzett – bár ez utóbbi elég nyilvánvaló volt, lévén egy tízéves forma gyerek úgy sétált be a Scotland Yard recepciójára, hogy egy üzenetet kell átadnia Deckson nyomozónak, vagyis nekem. Hosszasan gondolkodtam, hogy vajon van-e jelenleg külső személlyel ügyletem, de semmi nem jutott eszembe. Újra ránéztem a lapra, és észrevettem, hogy egy újságlapra írták. Kihajtogattam és kezdtem semmit sem érteni, ugyanis a három nappal későbbi dátum állt rajta.

– Deckson nyomozó – sétált be ekkor egy férfi az irodámba – volna egy ügyem az ön számára.

***

Körülnézett a teremben.6 Az esküdteket látva nem sok jóra számított: a 12 esküdtszéki tag közül kilenc nő volt, ami biztosan nem kedvez az ügyfelének. A hatvanas évei közepén járó, kopaszodó, sebhelyes arcú, kilenc ujjú férfi, aki mellé kirendelték, amúgy sem keltett szimpátiát a nőkben, de egy társadalmilag megbecsült pozícióban lévő asszony meggyilkolásának kérdése még kevésbé tette rokonszenvessé őt. Remekül felépített stratégiája volt arra, hogy bebizonyítsa, védence ártatlan – és meg is volt győződve róla, hogy valóban az – de félő, hogy itt most az érzelmek fognak dönteni. Még egyszer ránézett a jegyzeteire, bíztatóan rámosolygott védencére, majd beszélni kezdett.

– Tisztelt bíróság, tisztelt esküdtszéki tagok!

Elindult az emelvények felé, magassarkú cipője hangosan kopogott minden lépésnél.


1 Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus magánnyomozó-irodája; GABO Könyvkiadó, 2010; Ford. Gieler Gyöngyi

2 Anne Rice: Boszorkányok órája; Dáin 2000 Kft., 2001; Ford. Sóvágó Katalin

3 Isaac Asimov: Alapítvány és Birodalom (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 4. kötet); Szukits könyvkiadó, 2003; Ford. Baranyi Gyula

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg; Animus Kiadó, Budapest, 2006; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: Digitális Erőd; GABO Kiadó, 2005; Ford. Bori Erzsébet

6 Stieg Larsson: A kártyavár összedől; Animus Kiadó, Budapest, 2009; Ford. Torma Péter

Borítókép: AllJos / Pexels

Kis család ágyban fekszik, takaróval letakarva mindenki, csak a talpak látszanak. Bara anyu, középen kisgyerek, jobbra apu talp.

7×7. Péntek.

Arthur bejelentkezett egy kis külvárosi motelbe, savanyú képpel leült a nyirkos ágyra, és végiglapozgatta a szintén nyirkos információs füzetkét.1 Remek – gondolta, majd ledobta maga mellé a füzetkét és végigdőlt az ágyon. Egy perc sem telt bele, máris felpattant, és gyanakodva nézett az ágyra. Valami megcsiklandozta a hátát. Nem kellett sokat várnia, a tettes újra mocorogni kezdett a pléd alatt. Arthur felrántotta az ágytakarót és felkapott egy apró, bogárszerű valamit.

– Poloskák – mondta, majd eltaposta az apró fémbogarat, miközben azon járt az esze, vajon mi értelme volt kiirtani ezeket a rámenős ízeltlábúakat a földről, ha most robotbogarakkal pótolják minden lepukkant motelben a hiányukat.

***

Látta és hallotta őket, ismerte a zenéjüket, és személyesen is találkozott velük.2 Nem csak a példaképei, de egyben mentorai és múzsái is voltak. Ha leült kottázni, csak úgy tudott megfelelően koncentrálni a feladatára, ha előtte meghallgatta Liszt valamelyik tételét. Soha nem tudta, mi az oka, de megihlették az ismerős dallamok. Csak évszázadokkal később, mikor újra hallotta a saját szerzeményeit, akkor jött rá, hogy amit korábban inspirációnak hitt, valójában egy olyan disszonáns érzést keltett benne, ami arra sarkallta, hogy az ő művei pont az ellentétei legyenek a múzsái dallamainak. Amikor ez világossá vált számára, elkezdett kutatni a témában. Ma már bizonyított tény, hogy a zene is leírható puszta számsorokként; ennek a témának ő volt a vezető tudósa.

***

Emellett egy másik ok is közrejátszott.3 Mégpedig az úgynevezett család. Nem tudta pontosan, hogy mi az, de érezte, hogy ehhez van köze. Egy régi, nagy lexikonban olvasta a régészeti részlegen (a lexikon egy olyan, úgynevezett papírlapokból álló köteg, amit régen könyv helyett olvastak az emberek, amikor még nem létezett a holotechnológia). Be kellett vallania önmagának, hogy a szavak jelentős részét nem értette a definícióban, amit pedig igen, annak sem volt sok értelme, de abban biztos volt, hogy ez valami fontos dolog volt régen. Kutatni akart a témában, jobban megismerni a régmúlt társadalmi rendszereket. Ám amikor ezt bejelentette a nagytanácsnak, egyik napról a másikra, indoklás nélkül áthelyezték a régészektől az irodalomtörténészekhez.

***

Közben megkísértette a gondolat, hogy mikor legközelebb találkozik Ronnal, talán már nem is lesznek roxforti iskolatársak.4 Bár nem merte hangosan kimondani, de furcsamód tetszett neki a gondolat. Nincs több lecke, nincs több tanulás, nincs több Piton professzor. Nem kell korán kelnie, és az egész napját együtt töltheti Siriusszal. Azt se bánná, ha nem kellene a következő tanéveket végigrettegnie, hogy vajon milyen veszedelmek várnak rá, Ronra és Hermionéra. És akkor újra eszébe jutott Ron és Hermione. Irtó vacak lenne nélkülük eltölteni a következő nyáriszünetig hátralévő időt.

***

Össze is fog jönni neki, gondolta Sexton.5 Már a hatodik pályánál jár, és az átlag elhasal a negyedik pálya közepén. A rekord eddig nyolc pálya, de az a két ember, aki odáig eljutott, itt már a véget járta és csak a vak szerencsén múlott, hogy még két pályát végigcsináltak. Rajta viszont egy kicsit sem látszott, hogy fáradna. Mentálisan és fizikailag is a toppon volt még, nem látszott rajta sem a stressz, sem az eddig lefutott kilométerek, sem pedig az, hogy bármelyik teszt különösebb fejtörést okozott volna neki. Különös, hogy éppen ő, egy senki, a szegénynegyedből származó névtelen arc a tömegből, hogy éppen ő teljesít ilyen jól a versenyben. De keményen hajt, hogy összejöjjön – és össze is fog jönni neki.

***

Nem aggódott amiatt, hogy esetleg figyelik.6 Mit tehetnek ellene, halálra ítélik? Aligha lenne nagy veszteség, hiszen így is a saját kivégzése elől menekül. Nem, mintha jogos lenne az ítélet, és ha sikerül megszöknie, be is bizonyítja. A terv ott volt a fejében, elejétől a végéig, pontosan kidolgozva – épp csak meg kellett valósítani. És épp ez volt a baj. A terv első része így hangzott: szökj meg egy olyan börtönből, ahonnan még soha senkinek nem sikerült!


1 Douglas Adams: Jobbára ártalmatlan; GABO Könyvkiadó, 2000; Ford. Kollárik Péter

2 Anne Rice: Lestat herceg; Libri Kiadó, 2015; Ford. Kallai Nóra

3 Isaac Asimov: Kavics az égben (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 3. kötet); Szukits könyvkiadó, 2002; Ford. Vámosi Füssi-Nagy Géza

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje; Animus Kiadó, Budapest, 2003; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: A megtévesztés foka; GABO Kiadó, 2005; Ford. Mihály Árpád

6 Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik; Animus Kiadó, Budapest, 2009; Ford. Torma Péter

 

Borítókép: Simon Matzinger / Unsplash

Fekete háttér előtt két csupa véres, felnőtt tenyér.

7×7. Csütörtök.

Az ajtó elég nehezen nyílt ki a bedobált hirdetések miatt.1 Az ember azt hinné, hogy a technika fejlődésével már senki nem küld kézzelfogható szórólapot, de a technika fejlődése éppen fordítva sült el. Az elektronikus levelezés elterjedésével és az internet oldalakon megjelenő reklámokkal egy ideig úgy tűnt, a levélszemét probléma megoldódni látszik, és egyre kevesebb papír landolt a postaládákban, de amióta a plexevél megjelent a piacon, egyre többen kaptak rá. Az eladóknak jó volt, mert az online és az offline világ előnyeit egyesítette: a plexi lapon megjelenő akciók az elévülésük pillanatában eltűnnek arról, és új üzenetet írni rá csak az eredeti tulajdonosa tud. Mivel az elévült plexilapok kidobása súlyos környezetvédelmi bírságot von maga után, az emberek jeletős része inkább ellátogatott a hirdetőhöz, hogy ott adja le a plexeveleket – ha pedig már ott volt, gyakran körül is nézett és az eladó csak nyert a dolgon. Ahogy az ajtóval arrébb sepertem az egy havi távollétem alatt felgyűlt hirdetéseket, láttam, hogy a legtöbb már üres, ám volt köztök egy, ami valamiért felkeltette a figyelmemet. Kézbe vettem és nem hittem a szememnek; a világ – tudomásom szerint – első, magánszemély által írt plexevelét tartottam a kezemben.

***

Megértettem, hogy csak akkor menekülhetek a gondolataimtól, amelyek örökösen e pár körül forognak, ha kifestem az előkészített falakat, tehát rögtön munkához láttam.2 A terv eleinte működni is látszott, ám csak addig, amíg rá nem jöttem a technikára. Miután már szinte rutinból ment a hengerelés, a festék újrafelvétele, sőt, már a visszahulló festékcseppek elől is rutinszerűen hajoltam el, akkor újra volt időm gondolkodni, és ismét eszembe jutottak. Új feladat után néztem. A kerítés egy ideje felújításra vár, talán most jött el a napja annak, amikor hozzáfogok az oszlopok leveréséhez. Ez a feladat jobban bevált, az erőkifejést igénylő munka tovább lekötötte a figyelmemet, mint a festés és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a nap már szinte teljesen lement; valamint, hogy valaki éktelenül kiabál a kertkapuból. Megérkezett a fiam és az újdonsült barátnője.

***

A járőr úgy tört utat feléje az üvöltöző férfiak és nők között, mintha egy sűrű sártengeren kellene átgázolnia.3 Mikah csak térdelt a járda hideg kövén. A vér már rég megalvadt körülötte, és ő szinte belefagyott a dermedt, kocsonyás állagú vörösségbe, ami körülvette, de nem érdekelte. Nem tudta érdekelni, hiszen egyetlen, üvöltő gondolattal kellett megküzdenie, ami betöltötte az egész elméjét: meghalt. A legjobb barátja meghalt, ott fekszik előtte vérbe fagyva, ez a sok ember pedig mind csak bámul és senki nem akar segíteni neki. De miért nem? Amikor a járőr odaért hozzá, felpillantott, és ahogyan az idegen szemébe nézett, egy szörnyű gondolat suhant át benne: én tettem.

***

– Szervusz, Arthur – dörmögte fásultan.4 – Hogy vagy?

Arthur nem válaszolt. A kérdés úgyis csak költői, hiszen mindketten tudták, hogy miért jött. Lassan közeledett felé. Nem azért, mert attól tartott, hogy volt főnöke és mentora elmenekülne, sokkal inkább azért, mert neki is nehezére esett az, amire most kényszerült.

– James McRoy – szólt, miközben övéről leakasztotta a bilincset -, le vagy tartóztatva.

***

Kohler király mobil parancsnoki központja.5 Amint ezt kimondtam, a taxi már száguldott is. Furcsa egy világ volt ez, amibe csak most csöppentem bele. Egészen tegnap előttig – vagy 186 évvel ezelőttig? – azt sem tudtam hogy létezik időutazás, most pedig tessék, itt ülök egy két évszázaddal későbbi, idegen világban, ráadásul egy idegen galaxisban, egy önjáró taxiban, ami egy mozgó HQ felé igyekszik. Ráadásul a járműnél, amibe beültem, még arra sem vették a fáradtságot, hogy egy robotot beültessenek a sofőr ülésre – sőt, sofőr ülés sem volt; fogalmam sem volt, hogyan tud mégis ilyen jól elnavigálni a nagyvárosi csúcsforgalomban, a több emelet magas sztrádán. Ezek után, gondolhatjátok, elképzelni sem tudtam, mire számítsak. Szinte a földbegyökerezett a lábam, amikor a központhoz érve egy egyszerű, régimódi megfigyelőautó szélvédője nézett vissza rám, igazi kerekekkel, igazi kormánnyal és igazi emberekkel.

***

– Egy ilyen lakásért még Saltsjöbadent is ott hagynám.6

Megköszöntem meg a bókot, bár mindketten tudtuk, hogy csak üres fecsegés. Saltsjöbadent senki sem hagyná ott. A tengerpartjáról elhíresült kisváros – ma már nem is olyan kis város – szép lassan átvette Stockholmtól a főszerepet az elmúlt 150 évben, és noha a főváros szerepét még mindig Stockholm tölti be, aki valamit is ad magára, Saltsjöbadenben tart fenn legalább egy apartmant. Ráadásul egy ilyen potyaleső, mint ő, soha nem költözne egy olyan helyre, ahol esélye sincs összefutni az arisztokrácia valamely tagjával. Én viszont, aki épp ellenkezőleg, előlük menekülök, éppen az ilyen kisvárosokat keresem. Itt esélyem sincs, hogy gyermekkorom szereplői újjáéledjenek és ismét át kelljen élnem azt a traumát, amellyel anyámat kivetették a tagjai közül.


1 Douglas Adams: Viszlát, és kösz a halakat

2 Anne Rice: Vér és arany; Dáin 2000 Kft., 2007; Ford. Sóvágó Katalin

3 Isaac Asimov: Az űr áramlatai (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 3. kötet); Szukits könyvkiadó, 2002; Ford. F. Nagy Piroska

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege; Animus Kiadó, Budapest, 2000; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: Anygalok és Démonok; GABO Kiadó, 2003; Ford. Bori Erzsébet

6 Stieg Larsson: A tetovált lány; Animus Kiadó, Budapest, 2009; Ford. Torma Péter

 

Borítókép: it’s me neosiam / Pexels