Két tínézserkorú fió, nekünk háttal, egymás mellett, az erdőt figyelve.

Hétköznapi hősök

Heti egy novella, az orvost távol tartja.

Prompt: Írj le (fess le szavakkal) egy hétköznapi embert, aki éppen egy nem hétköznapi tettet hajt végre.
Tervezett idő:
Amíg el nem kezdek fázni az erkélyen. (20-30 perc.)
Tényleges idő: Amikor elkezdtem fázni, bejöttem. Azóta már a nap is lement. (90 perc. Belejöttem, na.)
Olvasási idő: 10 perc.

Bátor Dávid aznap nagyon vidáman kelt fel. Ő maga ugyan nem tudta, de az ablaka felett fészkelő fecskepárnak kikeltek a tojásai, és hangos-hangzavaros madárcsicsergéssel ültek örömünnepet az újdonsült madárszülők. Bátor Dávid az ő csipogásukra kelt fel, és ez volt az, ami befészkelve magát a tudatalattijába és reggeli jókedvének forrása volt. Szerette a madarak hangját, ahogyan szerette a természet minden zaját. Szívesen elhallgatta a suttogó szelet, a kopogó esőt, a ropogó havat. Kíváncsian figyelt, amikor nap végén a madártanács rikácsolva próbálta megvitatni, hogyan űzzék el a területükre betolakodó héjját, nyaranta pedig mindig kuruttyoló békák estimeséjére aludt el. A zömmögő méhek kedvéért meggyőzte édesanyját, hogy ültessenek még két bokor rózsát az udvar végébe, a károgó varjakon pedig csak nevetett, ha meghallotta őket; nekik mindig volt valami panaszkodni valójuk. A természet vénasszonyai, ezt mondta rájuk mindig az apja.

Bátor Dávid elhallgatta még egy kicsit az ablakában csicsergő fecskecsaládot, majd erőt vett magán, és kibújt a meleg takaró alól. A szoba hűvöse, és a mosakodáskor az arcába fröcsöklő hidegvíz végképp kizavart minden álmosságot a szeméből, és mire felöltözve a konyhába ért, már az az energikus, mindig vidám, optimista kisfiú volt, akinek mindenki ismerte.

Édesanyja, mint mindig, terített reggeliző asztallal várta; két szelet pirítós, vaj, sonka, sajt és egy kis vizezett narancslé volt az asztalon. Bátor Dávid megreggelizett és közben beszámolt az anyukájának a reggeli jókedvéről. Az édesanyjának – ezt már régen megfigyelte – mindig mosolyt csalt fáradt arcára, ha mesélt neki.

Reggeli után még maradt egy kis ideje indulás előtt, amit kihasznált arra, hogy beköszönjön beteg, ágybanfekvő nagymamájához. Mesélt neki is a reggeli madárcsicsergésről, a narancslé ízéről és biztosította őt róla, hogy felkészült az aznapi geometria dolgozatra. Egy kicsit azért füllentett, mert volt néhány rész a tankönyvben, amit nem teljesen értett, és amit a tanárnéni sem mondott el az órán, de tudta, hogy a nagymamája milyen büszke rá mindig, amikor rendesen készül az iskolai dolgozatokra, feleletekre és felmérőkre. Emellett titokban egy kicsit reménykedett benne, hogy ezek a zavarbaejtő anyagrészek kimaradnak a mai dolgozatból. Elköszönésképp adott egy nagy, cuppanós puszit a nagymamája arcára, majd édesanyjától is (aki időközben leszedte a reggelire megterített asztalt és elpakolt a konyhában) elbúcsúzott, és útnak indult. Elvégre már nyolcéves nagyfiú volt, aki egyedül is eltalál az iskolába.

Az igazság az, hogy nagyon szerette, amikor az anyukája kísérte el, vagy várt rá a napközi után és együtt mehettek haza, de amióta a nagymamája ilyen beteg, inkább meggyőzi minden reggel, hogy egyedül is boldogul. Legbelül egy kicsit félt attól a naptól, amikor az anyukája már meg sem kérdezi, hogy biztosan ne menjen-e vele, de ez csak amolyan legbelső félelem volt, amiről szinte nem is tudott, csak néha érezte azt, hogy valami ismeretlen dolog, ami még nem történt meg, nyomja a lelkét.

***

A dolgozat jól sikerült. Szerencsére csak egy kérdés volt, amit nem értett, minden másra válaszolt. Úgy érezte, egy négyest biztosan kapni fog rá. Alig várta már, hogy a nagymamájának elbüszkélkedhessen vele. Nem, mintha a nagymama nem örült volna neki, bármilyen jegyet visz is haza. Az ötösök és a négyesek nagyon büszkévé tették, ha pedig hármast kapott, akkor a nagymamája mindig azt mondta, atomtudomány, amit a szegény kisiskolásoknak manapság oktatnak, és ne szonyolodjon el, ha nem mindent ért. Bátor Dávid nem nagyon tudta, hogy mi az az atomtudomány, de abban biztos volt, hogy valami nagyon nehéz dolog, és az embernek tudósnak kell lennie ahhoz, hogy megértse. Nagyon sokszor el is határozta már, hogy tudós lesz, és a nagymamája akkor kicsattan majd a büszkeségtől.

Amint megint ezen az elképzelt jövőn merengett, észrevette, hogy az egyik osztálytársa egyedül ül az asztalnál az ebédlőben. Nem voltak jóbarátok, de úgy érzte, nem helyes, ha valaki egyedül ebédel – pláne, ha az a valaki egyébként mindig a többiekkel együtt ül le enni, és pláne, ha az a valaki még szomorúnak is tűnik mellette. Leült vele szemben az egyébként üres asztalhoz.

A két fiú csendben evett, bár társa többször lopva Bátor Dávidra pillantott. Bátor Dávid ilyenkor mindig bátorítóan elmosolyodott, de nem szólt semmit. Nem akart tolakodó lenni.

– Miért ültél mellém? Nem is vagyunk barátok – kérdezte, már majdnem az ebéd végénél járva az osztálytársa.
– Mert szomorúnak tűntél – válaszolta Bátor Dávid csendesen.
– Nem vagyok szomorú.

Bátor Dávid erre nem felelt. Hosszan a másik fiú szemébe nézett, majd némán evett tovább.

– A nagyfiúk nem lehetnek szomorúak – szólalt megújra a fiú, és szavaival ellentétben végtelen szomorúság és bizonytalanság bújkált a hangjában.
– Szerintem meg lehetnek. Én sokszor szoktam szomorú lenni. Legalább mindennap egyszer.

Ez persze csak nagyjából volt igaz. Bátor Dávid szomorú volt attól, ha egy csiga nem jutott át a túloldalra, mert egy biciklis idő előtt elgázolta, ha a szép zöld faleveleket vandál módon megszaggatták és letépték, vagy ha egy gazdi ok nélkül kiabált a kutyájával, mert nem értette meg, amit a kutya mondani akart neki. Ám azt is tudta, hogy a fiú nem ilyenfajta szomorúságra gondol (talán nem is ismeri ezt a fajta szomorúságot); viszont bízott benne, hogy szavai egy kicsit megnyugtatják.

Újabb csend következett, amit végül az osztálytársa tört meg.

– Apukám azt mondta, hogy a mamám beteg és mostantól nálunk fog lakni. És, hogy emiatt majd nagyon türelmesnek kell lennem, mert a szüleimnek róla is gondoskodniuk kell ezentúl, és lehet, hogy nem lesz már annyi idejük rám, mint eddig.
– És emiatt vagy szomorú?
– Nem vagyok szomorú. Mérges vagyok.
– A szüleidre?
– A mamámra. Miért kellett megbetegednie?
– Szerintem a nagymamák nem akarnak megbetegedni. Egyszerűen csak megtörténik velük, mert öregek. Ahogyan te sem akartál influenzás lenni tavasszal, de mégis az voltál.
– De a mamámnak nem szabadna betegnek lennie! Tudod, a szüleimnek eddig sem volt nagyon sok ideje rám. De amikor nagyon elfoglaltak voltak, mindig átvittek a mamához. De ha most a mama beteg, akkor hová fognak vinni?
– Szereted a nagymamádat?
– A legjobb mama a világon! Azt hiszem, igazából nem is rá vagyok dühös. Csak félek, hogy mi lesz vele.
– Figyelj. Talán te nem tudod, de az én nagymamám is beteg. És ő is velünk lakik. Régen mindig elkísért anya az iskolába, de már nem tud, mert nagyon fáradt, mert nem csak rám, de a nagymamámra is vigyáznia kell.
– És te is mérges vagy miatta?
– Nem. Én eleinte egy kicsit szomorú voltam, mert régebben nagyon sokat sétáltunk a nagymamával délutánonként, és most már nem tudunk. Én is mindig vele voltam, amikor nem volt, aki vigyázzon rám.
– És most már nem vagy szomorú?
– Te még nem érted a lényeget. Amióta a nagymama velünk lakik, sokkal, de sokkal többet lehetek vele. Amikor látom, hogy anya már nagyon fáradt, vagy tudom, hogy dolgoznia kell, vagy mosni, vagy valami, és én nem segíthetek, akkor bemegyek a nagymamám szobájába és neki mesélek, amíg anyának más dolga van, vagy tud egy kicsit pihenni. És így egy olyan, mintha én is segítenék otthon, és a nagymama sincs egyedül. Szegény nagyon beteg, és nehezen tud már felkelni az ágyból. Azt mondja, hogy majd jobban lesz, ha illatoznak a virágok, zömmügnek a bogarak és kuruttyolnak a békák, de…
– Sajnálom.
– Ilyen az élet rendje. Amikor majd mi leszünk öregek és betegek, akkor majd nekünk is lesz egy unokánk, aki az ágyunk mellett ül és mesél nekünk, mi pedig mosolyogva hallgatjuk és nagyon büszkék leszünk rá, hogy ilyen jó gyerekek a mi kisunokáink.
– Szerinted mi jó gyerekek vagyunk?
– Azt nem tudom. De a nagymamám ezt gondolja rólam és biztos vagyok benne, hogy a te nagymamád is ezt gondolja te rólad. Nekünk pedig úgy kell viselkednünk, hogy megérdemelten gondolják ezt rólunk.

Mire ebéd után a két fiú elindult vissza az osztályterembe, valami titkos bajtársiasság kötötte össze őket. Ők voltak a nagyfiúk, akik ki akarták érdemelni azt a megelőlegetett büszkeséget, amit a nagymamájuktól kaptak.


Borító: Elijah M. Henderson // Unsplash

Éjszakai kép: egy fiatal nő a takarójába burkolózva alszik az ágyán.

Kop-kop.

Prompt: A karatered kopogásra riad fel hajnalban.
Tervezett idő:
25 perc.
Tényleges idő: 35 perc.
Olvasási idő: 5 perc.

Az első pillanatban nem tudta, mire riadt fel. Rápillantott az ágya mellett heverő órára, ami csak kis késéssel vette észre a rászegeződő tekintetet, így beletelt néhány pillanatba, mire leolvashatta róla az időt. Még, hogy önműködő, gondolta magában bosszankodva, meg fogom mondani annak a sunyi kiskereskedőnek, hogy négy évtizedet is alig bírt ki ez a vacak.

A kijelző 1:38-at mutatott. Lassan kezdtek feléledni a gondolatai és rájött, hogy valami nincs rendben. Sohasem szokott felébredni az éjszaka közepén, most pedig nem egyszerűen felébred; felriadt. Hirtelen felült az ágyban. Körülnézett, de a szoba üresnek tűnt – leaglábbis az óra kijelzőjének halvány fényében.

– Fény. Két kandela – suttogta bele a semmibe. A szobában azonnal halvány fény kezdett derengeni. Nem sok, de a sötétséghez szokott szeme így is mindent ki tudott venni. A karosszéket a sarokban, az egymásra pakolt üveglapokat a fal melletti komódon, a lefekvés előtt a földre dobott ruháit… mindent. Hosszú másodpercek teltek el anélkül, hogy rajta kívül bármi is mozdult volna, vagy a lélegzetvételén kívül bármit is hallott volna. Majd hirtelen:

Bang. Bang. Bang. Bang.

Négy koppanás: mintha egy üres alumíniumhordót vasrúddal csapkodnának. Nem lehet, gondolta. Hiszen annak már több évtizede.

Amikor legutóbb hallotta ezt a hangot, az öccse odaveszett. Egy üresen álló gyár omladozó épületei között bújkáltak. Akkor már hónapok óta nem volt hová menniük; szűk féléve a szüleikre holtan találtak rá a családi ház konyhájában. Mindkettőjük ruhája csupa vér volt. Felicia akkor hallotta először a hangot. Négy fémes hangú, visszhangzó koppantás. Aztán az omladozó épületfalak árnyékában megint. Bang. Bang. Bang. Bang. Megpróbálták olyan kicsire összehúzni magukat, amennyire csak lehet, de a kopogás közeledett. Az öccse nem értette, mi történik; látta a szemében a rettegést, ahogy magával vonszolta, amikor szaladni kezdett. Utána már nem emlékszik semmire, csak arra, hogy ott ült, karjában azzal, akit a világon a legjobban szeretett. A felsője csupa vér volt, ő pedig keservesen sírt.

A sokk, azt mondták. Intézetbe került és hosszú, hosszú évekig járt pszichológusról pszichológusra, mire túl tudta magát tenni rajta. De sikerült elfelejtenie, és végre átlagos élete lehetett, olyan amiben semmi izgalmas nem történik. Az emberek elfelejtették értékelni az átlagos napokat, de őt az tartotta egyben, hogy teljesen átlagos lehetett.

Bang. Bang. Bang. Bang. Újra a kopogás. Nem is kopogás, inkább valami halk dörömbölés. A szekrény felől jött. Összerezzent, szinte rettegett. Nem mozdult, a szemeit szorosan behunyta és várta, hogy elmúljon a rémálom.

Bang. Bang. Bang. Bang. A kopogás újra és újra megismétlődött, mintha várna valamire. Válaszra? Feliciát végül különös bátorság fogta el. Kinyitotta a szemét és elindult a szekrény felé. Megállt előtte, nagy levegőt vett és a következő hangnál feltépte a szekrényajtót. Ruhák. Aztán a szeme sarkából látta, hogy valami megozdul. Oldalra kapta a fejét. Egy tükörből saját maga bámult vissza rá. Önmaga pontos mása – kivéve, hogy tükörénje egy vastag vascsövet tartott a kezében, szemei kivörösödtek és amikor ránézett, ijesztő, vicsorszerű mosolyra húzta a száját. Ijedtében el akart szaladni, de ahogyan balkezére esett a pillantása, elállt a lélegzete. A kezében tartott vascső pedig tompán puffant a puha szőnyegen, amikor elejtette.


Borító: Ivan Obolensky // Pexels

Színes lufikból BIRTHDAY felirat, világos httér előtt. A betűket kezek tartják.

A születésnap.

Heti egy novella, az orvost távol tartja.

Prompt: Születésnap.
Tervezett idő: 15 perc.
Tényleges idő: 15 perc.
Olvasási idő: 3 perc.

A tortán több gyertya volt a kelleténél. Figyeltem, ahogyan a lángok lassan, táncolva egyre lejjebb haladnak, megolvasztva a vékony gyertyaviaszt. Sokkal több gyertya a kelleténél.

Emlékszem, amikor kicsi voltam, azt sem hittem volna, hogy ennyi idősen még élni fogok. Volt kiválasztott szakmám, egy elképzelt lakásom, felfelé ívelő karrierem, két örökbefogadott kis lurkóm… Biztosra vettem, hogy az élet minden területén úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt szeretném, hiszen mindig is keményen dolgoztam érte, hogy így legyen. Elképzelt jövőmben a húszas éveim végére mindent elértem, amit csak lehetett (legalábbis amit egy hatéves szerint lehetett), és onnan nem volt tovább. Hogy valaha elmúlok harminc? Hogy sosem nevelhetek gyerekeket? Elképzelhetetlennek tűnt.

Ahogyan elképzelhetetlennek tűnt az is, hogy az egyetemi diploma után, ahelyett, hogy a szakmámban elhelyezkednék, egy olyan programba jelentkezzek önkéntesnek, amelyben, ha sikerrel járunk, soha nem láthatom többé a szülőhazámat. Igaz, ha nem járunk sikerrel, akkor semmit sem láthatok többé.

Persze sikerrel jártunk. Az első emberkolónia, mindössze ötven ember, akik elhagyták a Tejútrendszert, el a Lokális Galaxis Csoportot és az űrben sodródva figyelték azon bolygókat, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy kiérdemeljék a Föld II nevet.

Az első lehetőséget a vártnál sokkal hamarabb megtaláltuk; a kilövésünk után alig tíz évvel újra szilárd talajt taposhatott a lábunk és fák termelte oxigéndús levegőt lélegezhetett be a tüdőnk. A Föld II valóban a Föld II lett, sokkal jobban, mint azt valaha elképzeltük. Fiatalabb bolygó, a napja is hidegebb még, ami azt eredményezte (ennek magyarázatát magam sem egészen értettem), hogy érkezésünk idején a földihez hasonló növényzettel rendelkezett ugyan a bolygó, de más élet nem volt rajta. Mi pedig elkezdtük a kolonizációt. Lakóhelyet építettünk magunknak, megismertük a helyi viszonyokat, és néhány év alatt belaktunk egy aprócska területet a bolygón. Üzentünk a Földnek, és most várjuk a válaszukat.

Közben múlnak az évek, és a születésnapi tortámon egyre több a gyertya. A kelleténél mindig több.


Borító: rawpixel // Unsplash

Éjszakai táj, lenyugvó holddal. A kép közeli részén egy férfi áll, nekünk háttal, felfegyverkezve. Egy völgyben vagyunk; balra a doboldalon egy sebesült őz fekszik; jobbra közelebb tábortűz, távolabb az égen egy repülő csészealj, alatta kúp alakú fényben egy tehén lebeg a levegőben.

Az utolsó tehén.

Prompt: Figyeld meg a képet és írd le, mi történt!*
Tervezett hossz: 350 szó.
Tényleges hossz: 350 szó.
Olvasási idő: 3 perc.

 

Éjszakai táj, lenyugvó holddal. A kép közeli részén egy férfi áll, nekünk háttal, felfegyverkezve. Egy völgyben vagyunk; balra a doboldalon egy sebesült őz fekszik; jobbra közelebb tábortűz, távolabb az égen egy repülő csészealj, alatta kúp alakú fényben egy tehén lebeg a levegőben.A bolygó óriás holdja már lemenőben volt, amikor a férfi feleszmélt. Egy újabb vesztes csata, gondolta magában. Az éjszakai égbolt nyugodt volt, amikor kinyitotta a szemét és felnézett az égre. Ha nem sajgott volna a gerince azon a ponton, ahol ráesett, még azt is megkockáztatja, hogy csak álmodott. Hiszen ki támadná meg a farmot egy ilyen csillagfényes, langyos levegőjű, kora nyári estén?

Körül sem kellett néznie, gondolkodás nélkül tudta a választ. Feltápászkodott, és épp időben fordult meg ahhoz, hogy lássa, amint az utolsó tehenet is felszippantja a birtoka felett lebegő csészealj. Ez ment azóta, hogy az idegenek először feltűntek. És most elvitték az utolsó tehenét is.

Gyerekkori történetek csengtek a fülében. A nagyszüleinek egy hasonló invázió miatt kellett elhagyniuk a szülőbolygójukat. Gyerekek voltak még, amikor az idegenek a Földre érkeztek. A bolygó lakossága eleinte örömmámorral fogadta a közeledésüket: a földönkívüliek végre kapcsolatot teremtettek a Földdel! Ám soha egyetlen emberrel sem kerültek közvetlen kapcsolatba, nem is bántották őket. Ellenben elkezdték begyűjteni az állatokat. Olyan nagyszámban szabadították meg a Földet a halaktól, rágcsálóktól, madaraktól, emlősöktől, sőt még a hüllőktől, bogaraktól is, hogy alig egy évtized alatt teljesen kifogyott a Föld élelmiszer készlete. Sokan megpróbáltak visszatérni a történelemkönyvekből ismert táplálkozási módokhoz: gombákat és növényeket fogyasztottak. Ám a Föld szennyezettsége miatt olyan silány volt ezeknek a tápértéke, hogy sokan, akiknek kevésbé volt ellenálló a szervezete, hamar a föld alatt végezték.

Amikor az idegenek már szinte minden állatot begyűjtöttek, az emberek mellé állt a szerencse: a csészealjak sorra lezuhantak. A hatalmas embertömegek szállítására alkalmas járműveken nem volt személyzet, de ugyanígy az állatoknak is nyoma veszett. Senki sem értette, mi történhetett. Elkezdett terjedni az elmélet, miszerint az idegenek egy másik dimenzióból érkeztek, és most egyszerűen visszatértek a saját dimenzióikba, az immár feleslegessé vált űrhajóikat hátrahagyva.

Bárhogyan is, az űrhajók segítségével a bátrabbak csapatokba tömörülve elhagyhatták a Földet, újabb élhető bolygók után kutatva. A nagyszüleit szállító csészealj a Lokális Galaxiscsoport szélén járt, amikor a csillagászok egy öregedő csillag haláláról számoltak be: a Nap tüze kihúnyt és a hátramaradtak mind odavesztek.

Talán figyelmeztetés volt, gondolta. Talán erről a bolygóról is azért akarnak elüldözni minket, mert jön a vég?

 


*A képen: Éjszakai táj, lenyugvó holddal. A kép közeli részén egy férfi áll, nekünk háttal, felfegyverkezve. Egy völgyben vagyunk; balra a doboldalon egy sebesült őz fekszik; jobbra közelebb tábortűz, távolabb az égen egy repülő csészealj, alatta kúp alakú fényben egy tehén lebeg a levegőben.

Borítókép: Creative Writing Exercise // WritetoDone.com

Fekete fehér képen két felnőtt ember árnyéka a halszálka mintás térkövön.

Az árnyék.

Heti egy novella, az orvost távol tartja.

Prompt: Írj valakinek az árnyékáról!*
Tervezett idő: 15 perc.
Tényleges idő: 20 perc.
Olvasási idő: 3 perc.

 

Szerette a fényeket. Amikor kisütött a nap, vagy felkapcsolták a villanyt, akkor élt igazán. Bár mindig az emberek közelében volt, azok többnyire nem vettek róla tudomást; kicsiként megtanulták, hogy állandóan a nyomukban van. Eleinte izgalmas volt a jelenléte, játszottak is vele, ám amint elfogadták az állandó jelenlétét, szinte tudomást sem vettek róla. Pedig néha annyi mesélnivalója lett volna!

Egyszer aztán különös dolog történt: egy kisgyerek megszólította.

– Te mindig velem leszel?

Olyan 5-6 éves lehetett, túl már a bébi koron, amikor még minden ember izgalmasnak tartotja a jelenlétét. Először nem is reagált. Ám bármilyen csendben és mozdulatlanul is simult meg a földön a gyerek nyomában, az egyenesen őt nézte, miközben türelmesen várt a válaszra. Körülnézett. Senki nem volt a közelben, ezért óvatosan és alig hallhatóan, hogy bármikor visszavonulót fújhasson egy esetleges félreértés esetén, visszakérdezett:

– Hogy… én?

– Hát persze! Te vagy mindig a sarkamban! A testőrőm vagy?

– A testőröd? Miért pont a testőröd?

– A dadák másképp néznek ki. És én még nem láttam testőrt, de a Tóni az oviban mesélte, hogy az ő apukájának vannak testőrei, és ők mindenhová követik őt. Te pedig mindig itt vagy – magyarázta a kisgyerek türelmesen. – A testőröm vagy? – kérdezte újra.

Idejét sem tudta, mikor állt vele szóba bárki is, így elérzékenyülve kutatott elméjében a legjobb válasz után. Legyek testőr? Sokuknak járt a nyomában, tudta, mi a feladata egy testőrnek: elijeszteni vagy ártalmatlanná tenni mindenkit, aki rosszat akar a főnöknek. A főnöknek… Néhány pillanatig még az elméjében csengett ez az utolsó szó, majd hangosan ki is mondta.

– Hát persze, főnök. Te csak ne aggódj, én majd vigyázok rád!

A gyerek mosolygott. Láthatóan megkönnyebbült ennek tudatában. Felemelt egy homokozóformát a földről, megtöltötte, és homoksütivel kínálta az árnyékát. Onnantól kezdve elválaszthatatlanok lettek, és Lexa bármerre is járt, az a hír járta róla, hogy még az árnyékától is óvakodni kell.

 


*Az eredeti prompt szerint „Képzeld azt, hogy egy napra valaki másnak az árnyéka leszel.
Borítókép: Matthew Ansley // Unsplash

Sűrű ködös, őszi erdő.

Csak a holttestemen át.

Heti egy novella, az orvost távol tartja.

Prompt: Egy fiatal férfi egy holttestbe botlik az erdőben.
Tervezett idő: 15 perc.
Tényleges idő: 35 perc.
Olvasási idő: 5 perc.

 

Damiennek nagyon rossz napja volt. Rosszul ébredt, a munkahelyén is hibát hibára halmozott, hazafele pedig sikerült eltörnie a táskájában cipelt befőttesüveget, amelyben az ebédre vitt levese maradéka utazott. Napok óta azt érezte, hogy majd szétveti az ideg.

Mindig keményen dolgozott, és egyre csak menetelt előre a ranglétrán. Ám egy idő után eljutott azon pozíciók közelébe, ahol a politika többet számít, mint a kemény munka. Múlt héten így esett el egy előléptetéstől – pedig már készült az ünneplésre. A pozícióváltással járó bónuszt is előre elköltötte, sőt hetek óta úgy élt, mintha megengedhetne magának dolgokat, amiket a jelenlegi fizetése nem tesz lehetővé. Hamarosan úgyis ezek lesznek a hétköznapjai. De az utolsó pillanatban más kapta a kinevezést. Az az új gyerek. A főnök csókósa. Úgy sétált be az irodába, mintha övé lenne a terep. Most ő volt Damien közvetlen főnöke, és Damien első kézből tudta, mennyire alkalmatlan a feladatra.

Túl kell lépnie rajta. Elhatározta, hogy fut egyet a közeli erdőben, az majd segít kiüríteni a fejét, és kicsit fellélegezhet a stressz alól. Az egész napos eső mostanra elállt, a helyét nyúlós, ködös, hideg pára váltotta fel. Az erdőben különösen rosszak lesznek a látási viszonyok, de legalább kénytelen lesz koncentrálni, és egy időre végre elfelejtheti ezt a bosszantó kis majmot. Melegítőt húzott, elővette a szekrény mélyéről a futócipőjét, és kisétált a lakásból.

*

Damien teljesen eltévedt. Elgondolkodhatott és valószínűleg nem figyelte, merre megy, mert ahogy körülnézett, hirtelen nem csak azt nem tudta, hol van, de azt sem, hogy került ide. Néhány fatörzset látott maga körül, azt követően pedig csak a koszos, szürke ködöt. Sötétebb volt, mint amire számított – hiába, ha nem süt a nap, minden sokkal sötétebb.

Zihált. Nem tudta, mitől, hiszen ezt a távot hetente többször megteszi, elvileg akár csukott szemmel is végig menne rajta. Csak ez a köd ne lenne. Elindult visszafele, ahonnan jött. Nézelődött, próbált rájönni, melyik részén jár épp az erdőnek, amikor átesett egy vastag, kidőlt fatörzsön. Még ez is – gondolta. Feltápászkodott és mérgében bele akart rúgni a fába, de lendületvétel közben a lába megállt a levegőben. (15 perc) Egy test feküdt előtte, körülötte vér. Rengeteg vér. Szinte még meg sem alvadt rendesen. Damien leguggolt, hogy a hátára fordítsa a testet és ellenőrizze, lélegzik-e. Amikor meglátta a földön heverő férfi arcát, Damiennek ált el a lélegzete.

A majom volt az. Az a kis majom, aki elhappolta előle az előléptetést. Nem volt magánál, nem is lélegzett. A körülötte elterülő vértócsát elnézve már nem is fog. Ahogy Damiennek az arcról tovasiklott a tekintete, az okot is megtalálta: a féfi joggingján egy hatalmas vérfolt jelezte, hogy hasba szúrták. Damien őszintén nem tudta, mit érez. Meg kellene ijednie, ez volt az érzése, de ehelyett végtelen nyugodtság öntötte el. Biztosan a sokk miatt – jutott eszébe.

Körülnézett. Olyan volt, mintha teljesen egyedül lenne az egész erdőben. Még egy bogár sem mozdult. Hamarosan észrevett néhány véres lábnyomot, amik elfele vezettek a testtől. Alig láthatóan, mert az egész napos esőzéstől amúgy is sötét volt a föld, de ott voltak. Elindult a nyomok mentén a gyilkos után. Egy furcsa érzés kerítette hatalmába; mintha egy belső hang nyugtatná. Kövesd csak. Biztonságban vagy. A nyomok irányát mintegy tíz méteren keresztül ki tudta venni, majd egy ponton a lábnyomok megálltak. Mintha a cipők viselője megtorpant és egyhelyben toporgott volna. Toporgás közben valószínűleg végleg le is törölthette a cipője talpát, mert innen semerre nem vezetett az út. Körülnézett és végleg összezavarodott. Innen fordult vissza az előbb. Épp csak elkerülhettem – gondolta. Az út egyik szélén észrevett egy kukát. Odasétált hozzá. Egy hosszúkás, rongyba csomagolt tárgyat emelt ki a tetejéből, a rongyból pedig egy véres kést csavart ki.

Újra zihálni kezdett. Mi történt itt? A kés furcsán ismerős volt. Valószínűleg a kis majomtól vehette el a támadója, talán nála látta már korábban. Erre a gondolatra egy kép villant az agyába: egy pillanatra egészen közelről látta, amint a kés, áthatolva a könnyű szöveten a húsba fúródik. Ijedten kapta le a tekintetét a halálos fegyvernek használt tárgyról, ám amint a másik kezére pillantott, az egész világ megfordult körülötte. A rongy, amelybe a gyilkos a kést csomagolta, Damien saját pólója volt. A melegítője alá húzta fel, indulás előtt.

 


Borítókép: George Gvasalia // Unsplash

Könyvek egymásra halmozva egy asztalon.

52 novella.

Heti egy novella, az orvost távol tartja.

No lám, mégiscsak teszek újévi fogadalmat: ezennel megígérem magamnak, hogy 2019-ben teljesítem az 52 novella kihívást.

Mi ez?

2019 nagy kihívása: 52 hét, 52 téma, 52 novella. Publikálva itt, a blogon. Nem füzetben elrejtve, nem a fejemben megírva, nem a telefonba vázlatolva. Hús-vér (digitális) betűkbe szedve, átolvasva, letisztázva, nyilvánosságra hozva.

Hogyan működik?

Minden héten keresek egy témát. Előfordulhat, hogy ezeket az élet adja; lesz, amikor a naptár lesz benne a segítségemre; és ha éppen semmi ötletem nincs, az angol nyelvű oldalakon egyre népszerűbb creative writing promts posztokat hívom tanácsadómul.

A téma mellett minden promthoz, jobb híjján maradjunk ennél a szónál, tartozik majd egy idő intervallum is, amit minden esetben fel fogok tűntetni. Ez jelenti azt, hogy az adott téma felvetői mennyi időt szántak a téma kibontására. Mivel ez a terület egy kicsit új nekem, ezért minden novella esetében feltűntetem majd azt is, hogy mennyi idő alatt készült el a teljes, tisztázás előtti verzió. És végül, hogy a ti dolgotokat is megkönnyítsem, egy olvasási időt is írok a novellák mellé.

Miért?

Mert 2018-ban egy kicsit túldimenzonáltam a dolgokat, és bár élveztem, amíg tartott, a nagyon magasra tett lécet a szabadidőm nem tudta megugrani, így az intenzív írással töltött hetek lassan elmaradtak. Mostanra sikerült megtapasztalnom, hogy mennyi időt tudok ebbe a projektbe beletenni úgy, hogy haszna és értelme is legyen, és hogy ne az legyen a vége, hogy inkább nem is írok semmit, hisz már amúgy is nagyon sok az elmaradásom.  Az álmokat megvalósítható, kisebb lépésekben kell felépíteni, ha valóban célt akarunk érni vele, ezért ez egy, bár folyamatosabb jelenlétet igénylő, mégis jobban elosztott leterheltséget jelentő kihívás lesz.

 

Hajrá 2019, hajrá Mardekár!

 


Borítókép: Sharon McCutcheon // Unsplash

Régi, nyitott könyv egy fehér asztalon, a könyv felső éle fotózva.

Definíciók. A projektzárás.

Igazából már szombaton előre vetítettem az összefoglalóm mondanivalóját erről a kihívásról: úgy néz ki, hantázni nagyon tudok. Volt is egy idő (röpke 13 év az életemből), amikor ügyvéd akartam lenni, és minden jel arra mutatott, hogy baromi jó lennék, mert bármit ki tudok magyarázni. Vagy inkább megmagyarázni. Aztán a sors végül úgy hozta, hogy nem lettem az, helyette most egy olyan területen dolgozom, ami gyerekkoromban még nem is létezett (biztosan csak emiatt nem álmodoztam róla), és ezekkel a kihívásokkal és egyéb blogtartalmakkal pedig egy teljesen más, harmadik életútnak próbálom kitaposni a járható ösvényt.

De a jelek szerint hantázni itt is kell – vagy én találom meg folyton ezeket a feladatokat? Akárhogyan is legyen, én élvezem, tetszik maga a folyamat, és még ha a végeredménnyel nem is vagyok mindig száz százalékosan elégedett, hiszem, hogy gyakorlás által fejlődik az ember, hiszen nem a legót kell újra feltalálni, csak a legóelemeket kell egy addig nem látott, izgalmas formában összerakni ahhoz, hogy szórakoztassunk.


Borítókép: Ismeretlen / Pexels

Közelkép egy szótár egy részletéről.

Definíciók. Vasárnap.

Utolsó nap, utolsó hat szó. Nem tudom eldönteni, hogy hosszú vagy rövid volt-e a hét, de egy biztos, a mai hat szóval véget ér. Remélem, ma remeklek!

otium1

Tudatlanság.

pszichrofil2

Olyan ember, aki fiatalabbak társaságát keresi, mert az ő szellemi képességeik érdeklik; az hozza lázba, hogyan működik a fiatal elme.

rucsni3

Négykerekű, fából készült taliga, vízhordásra. A tömör fakerekekkel rendelkező jármű elé egy ökröt kötöttek és a vizes ember így járt körbe a faluban. Amikor a háztáji, udvarokon ásott kutak kiszáradtak az aszályban, akkor volt szükség a rucsnisra: a falu vízkészleteit egyenlően elosztotta a lakosok között.

szomnológus4

Álomfejtő, álomkutató.

tranzigál5

Egyik helyről a másikra átteleportál valamit – jellemzően a nagykiterjedésű áruk esetében használjuk majd a jövőben ezt a kifejezést.

utríroz6

Tollal írt szöveget átfestéssel javít.

 

Ennyi volt hát a definíciók hete, remélem, tetszett.

 

FRISS!
Ha kíváncsi vagy rá, hogyan éltem meg én ezt a feladatot, kattints az összegzésre.


1 nyugalom, kényelem, pihenés; tétlenség, henyélés
2 hidegkedvelő (mikroorganizmus)
3 csúszda
4 alvásszakértő orvos
5 egyezkedik
6 túloz

Borítókép: Ismeretlen / Pexels

Közelkép egy szótár egy részletéről.

Definíciók. Szombat.

A júniusi kihívásom a végéhez közeledik; már csak két nap és 12 szó van hátra. Az eddigi tapasztalatok alapján igazi hantagép vagyok, hogy ennyi sületlenséget sikerült kitalálnom, nem?

inzolvens1

Olyan folyamat jelzője, amely sok szereplőt olvaszt magába.

juriszdikció2

Bírói ítélet megjóslása, a tárgyalás első napján, a vád és a védelem ismertetése után.

kotla3

A háziasított baromfik nőstényeinek összefoglaló neve.

lusztráció4

Valaminek a kivilágosítása, mesterséges megvilágosítása – rendszerint rengeteg fényforrást használva.

murex5

Fallal kapcsolatos.

nunatak6

Zenei kifejezés. Azokra a rövid, pár ütemes művekre használják, amit a kezdő zeneszerzők, ujjgyakorlatként, házi feladat gyanánt írnak meg.


FRISS!
Haladj tovább a kihívással itt.


1 fizetésképtelen
2 törvénykezés, igazságszolgáltatás
3 cserépből vagy vasból készült nagyobb edény, lábas; bogrács, üst
4 a bűntől, bűnösségtől vagy tisztátalanságtól való megszabadulással összefüggő vallási ceremónia; vagy átvilágítási és vezeklési rendelkezéssel bíró törvénytípus
5 bíborcsiga
6 eljegesedett területeken a jégtakaróból vagy a hóból kiemelkedő, jéggel vagy hóval nem fedett csúcs, sziklaalakulat

Borítókép: Ismeretlen / Pexels

Közelkép egy szótár egy részletéről.

Definíciók. Péntek.

Már az ötödik napján járok a szavakat újragondolós kihívásomnak, és úgy érzem egyre jobban megy. Mára ezeket találtam( ki):

cupfos1

Az összegyűjtött fűre használják ezt a kifejezést, amikor ahelyett, hogy kiszáradna, nyálkássá, nyúlóssá és ragadóssá válik.

dumó2

Cumi, régiesen, falun.

ebenguba3

Mákosguba, mák nélkül – vagyis lényegében az édes tejbe áztatott kifli, vaníliasodóval vagy vanília krémmel.

frugális4

Gyümölcsös, de a gyümölcs nem egészben, hanem pépként került bele. Leginkább akkor használják, amikor a gyümölcsprésben a visszamaradó gyümölcsrostokkal ízesítik az édességeket.

gugarozás5

Egyfajta vidéki, háztáji munka: amikor az utca férfiai összefognak és közösen meszelik ki az utca házait, kívülről. A gugarozást mindig nyár végére időíztik, az aratás utánra. Az asszonyok ezeken a napokon korán elhagyják a házakat és a községházán készítenek hideg vacsorát a férfiaknak.

huka6

Rég nem használt erdei ösvény, ami már csak alig észrevehető, de értő szemek meglátják a korábbi emberi használatra utaló jeleket.

 

FRISS!
Haladj tovább a kihívással itt.


1 nem egyforma hosszúságú minden oldalán
2 a kenyér vége
3 olyan mondás, amivel azt magyarázzuk, hogy pl. az egyik 19 a másik egy híján 20; vagy ugyanolyan rossz; esetleg semmit sem ér
4 takarékos, szűkös
5 A gőzhajók feltalálása előtt azt a lassú és fáradságos haladási eljárást hívták így, amely során két vasmacskát dobtak a vízbe. Az egyiket egy csiga segítségével félig feltekerték, hogy még lent maradjon az aljzaton, a másik pedig azt a célt szolgálta, hogy a hajót ne fújja vissza a szél. Ezek után a másik vasmacskát dobták – amennyire lehetséges volt – a vízbe, s azt tekerték fel.
6 vízipipa

Borítókép: freestocks.org / Pexels

Közelkép egy szótár egy részletéről.

Definíciók. Csütörtök.

18 definíció mögöttem, 24 előttem. Mindjárt félidőben vagyok.

tachigráfia1

Ha a tachicardia szívritmuszavar, akkor a tachigráfia talán a rajzolási készségben megmutatkozó zavart jelöli?

ubikviter2

Folyadékokat kiegyenlítő, egyenlő mennyiségben elosztó eszköz.

vigony3

Vigadalom, régiesen.

zsiba4

Hamis szüreti bál, az ország keleti régióiban, ahol nem terem meg a szőlő. A közeli bortermő területek nagyobb borászatai ágyaztak meg ennek a szokásnak: ősszel mindig körbevitték az új borokat, kóstolásra. Emiatt a zsiba mindig a rendes szüreti bálokat követő két hétben kerül megrendezésre.

annektál5

Történeteket mesél el, hosszadalmasan, teletűzdelve további, az eredetihez csak felszínesen kapcsolódó történetekkel.

bosszíroz6

„Hogyan váljunk főnökké?” térninget tart.

 

FRISS!
Haladj tovább a kihívással itt.


1 szótagíráson alapuló gyorsírási rendszerű
2 mindenütt előforduló, mindenütt megtalálható
3 gyapjúhulladékból készült fonal
4 kis liba
5 hozzácsatol
6 szobor alakját nagyjából kifaragja, formálja

Borítókép: Danish Muhammed / Pexels

Közelkép egy szótár egy részletéről.

Definíciók. Szerda.

Az újradefiniálások kihívásának harmadik napján a következő szavakat adta nekem az idegen szavak szótára:

macsánka1

Macska, tótul.

nefométer2

Az egyén feledékenységének mérésére szolgáló készülék.

obedár3

Hintó a 18. században. Fából készült, nem hivalkodó, masszív, fedett jármű.

paklikocsi4

Jól megpakolt szekér. Régen, falunk, ha költöztek, akkor bérelték ki a községházáról.

rabulista5

Index, névjegyzék.

saráda6

A földeken használd eszköz, a mai ültetőkapa egy változata, amellyel a mélyebben gyöerező gyomokat távolították el a földből.

 

FRISS!
Haladj tovább a kihívással itt.


1 paprikás krumpli
2 a felhőzet nagyságának, sűrűségének mérésére alkalmas műszer
3 ételhordó
4 vasúti poggyászkocsi
5 jogcsavaró, szócsavaró, szőrszálhasogató; az igazságot kicsavaró
6 szótagrejtvény

Borítókép: Ismeretlen / Pexels

Közelkép egy szótár egy részletéről.

Definíciók. Kedd.

Ha esetleg lemaradtál, itt tudod újrakezdeni a júniusi kihívás sorozatot, de ha a inkább csak belecsapnál a közepébe, gyorsan elmondom mi is ez. Az idegen szavak szótárából véletlenszerűen kiválasztott, általam nem vagy kevéssé ismert szavaknak próbálok új(?) jelentést adni, a hangzásuk alapján. Amúgy nem kizárt, hogy fordítva még izgalmasabb lenne, nem?

A mai hat szavam ezek lettek:

gábli1

A hideg téli időkben a vádlit melegen tartó ruhanemű.

hámánkodik2

Hálálkodik, régiesen. Nem is értem, miért került bele az idegen szavak szótárába. Hacsak…

iatrika3

A iatrika egyfajta meleg egytálétel, amit az ókori rómában ettek a katonák, jellemzően a csata előtti este. Főleg gabonákból készült, tele rosttal. A népi hiedelem szerint ez az étel annyira laktat volt, hogy egy több napos csatát is át lehetett vészelni éhezés nélkül, ha ilyet ettek a csata napját megelőző este.

jantra4

Ázsiai ülőpárna féle.

kalkotípia5

A 20. század közepén, a VH II.t követően gyorsan és olcsón kellett előállítani nagy mennyiségű ruhaneműt. A kalkotípiát ruhagyárakban használták, a termelés felgyorsítására, egyfajta szabásminta volt.

labiodentális6

Az oldalsó fogakkal kapcsolatos.

 

FRISS!
Haladj tovább a kihívással itt.


1 villásreggeli
2 csinálja a fesztivált, botrányosan viselkedik
3 a gyógyítás tudománya
4 jelképes ábra, vonalkombináció a buddhista művészetben
5 réznyomat
6 olyan hangok gyűjtőneve, melyeknek képzésekor az alsó ajak a felső fogsort érinti

Borítókép: Ismeretlen / Pexels

Egy nyitott szótár.

Definíciók. Hétfő.

A Write to Done-on bukkantam rá a júniusi kihívásom feladatára is, ami náluk a szótár nevet kapta. A tennivaló nagyjából a következő: csapd fel a szótárat, bökj rá egy szóra és adj neki új jelentést. Annyiban könnyítem meg a dolgot a magam számára, hogy az idegen szavak szótárából csemegézek, így talán ki tudom választani azokat a szavakat, amiket nem vagy nem egészen ismerek. Ez meg fogja könnyíteni a dolgot. Őszinte leszek: félek ettől a feladattól, de mit lehet tenni? Neki kell rugaszkodni és mindent megtenni azért, hogy ne törjön bele az ember bicskája. 6 szó, 6 definíció, 7 napon át.

A mai adag a következő szavakból áll:

ablúció1

Alternatív fejlődéstörténet, az azonos ősökkel rendelkező, de ma már különböző fajok fejlődéstörténetének eltérései.

bábabukra2

Középkori, török eredetű szó, a kislányok korabeli játéka, egy speciális játékbaba, amelynek teste sivatagi homokból préselt üvegből készült, ruháját pedig maguk a kislányok varrták a kinőtt szoknyáikból.

camplizik3

Hipszter szó arra, hogy valaki minden nap suli után ugyanott lóg. Camplizni jellemzően csak kültéren lehet, ahol az egész délután és kora este megúszható pénzköltés nélkül. Ez utóbbi oka egyrészt a camplizó önnön hipszterségének kifejezése azáltal, hogy nem felel meg neki egyetlen hely sem a városban, másrészt az, hogy valójában nincs miből költeni, de ezt a világért sem ismerné be senkinek.

deviáns4

Nem illik a társaság színvonalához a modora.

emanál5

Elvonulás, amelynek célja a természeti istenségekkel való szorosabb kapcsolat kiépítése.

fándli6

Egyfajta kötés, amit a felkaron szerzett felületi sérülések gyorsabb begyógyulása érdekében használnak.

 

Haladj tovább a kihívással itt.


1 lemosás, tisztálkodás
2 szivárvány
3 remeg, fázik; ill. tétovázik, habozik
4 a szokásostól eltérő, a szabályokat nem követő viselkedés
5 kiárad, kisugárzik, kiáramlik
6 kőműves serpenyő, merítőkanál

Borítókép: Snapwire / Pexels