Erdő éjjel, kékfényben, világos kék pillangókkal egy korhadt fatörzsön.

A versészeti nap margójára.

Fényes, derűs hajnalon,
Ezüst színű avaron,
Ott megtalálsz.

Az ébrenlét peremén,
Képzelet csapongó tengerén,
Ott megtalálsz.

Hol vagyok, ha nem leled,
Keress mesés réteket,
Ott megtalálsz.

Erdőn, hol a madár dalol,
állat sok, de ember sehol,
Ott megtalálsz.

Gyík, ha beszél, mókus mesél,
S dalolva fütyül a szél,
Ott megtalálsz.

Csodálkozol, vajh’ ki regél?
Más nem lehet, tán rájöttél:
A képzelet.

A képzelet, vn. © 2020.04.11.


Borítókép: Unknown // Pexels