Egy tenyér özelről, benne egy lila viola.

Egy meg nem ünnepelt anyák napja története.

Prompt: Anyák napja.
Tervezett idő: 1 óra.
Tényleges idő: 50 perc.
Olvasási idő: 4 perc.

52 novella. 2020#18

Drága Kisfiam!

Amikor ezt a levelet olvasod, én már nem vagyok – és milyen furcsa a sors: amikor ezt a levelet írom, Te még nem vagy. Az én életemben Te későn fogsz megszületni, a Te életedben pedig én korán fogok elmenni, és sok-sok évet kell úgy leélned, hogy nem hallod többé a hangomat, nem látod többé az arcomat, és egyre csak ismételgeted magadban a kérdést: mi lenne, ha…? Ne gyötörd magad, drága Kisfiam, elmondom neked.

Ha még élnék, Te valamilyen ürüggyel már tegnap átjöttél volna. Én úgy csinálnék, mintha nem tudnám, hogy másnap anyák napja és kérdezgetném, hogy minden rendben van-e, hol van a feleséged, miért nem hoztad az unokáimat? De igazából mindketten tudnánk, hogy tudom: azért jöttél volna, hogy másnap már kora reggel meglephess, és az első ünnepi pillanatok csak kettőnké legyenek. Pedig, ha nem lennél velem, akkor is tudnám, hogy szeretsz, hogy gondolsz rám. Ha soha nem mondanád, akkor is tudnám, mert ez egy kiírthatatlan ősi kódolás az emberekben, én pedig egy percig sem kételkednék a szeretetedben. Már most megígérem, hogy nagyon vigyázni fogok erre a kódra, hogy egy ici-picit se sértsem meg a felületét; de biztos vagyok benne, hogy megsértettem. Talánnem szándékosan, de bele is martam, és talán nem mondtam elégszer, de tudd: szeretlek. Már most is szeretlek, amikor még meg sem születtél, közös életünk minden percében szeretni foglak, sőt, akkor is, amikor ezt a levelet olvasod, mosolyogva figyellek valahonnan a távolbó, és a szívem most is csordultig telik a szeretettel. Mert az, aki a szívében és szívből anya nem tudja nem szeretni a gyermekét.

Szombat este nálam aludnál. Vasárnap a nappal kelnél, hogy egy hatalmas cserépben violát csempéssz a reggeliző asztalra, és egy nagy adag amerikai palacsintával várnád a konyhába lépő édesszájú jóanyádat – engem a csábító illatok ébresztettek volna fel. A mennyei reggeli mellett mindketten nevetnénk rajta, hogy milyen klisé, és megfogadnád, hogy jövőre majd francia bundáskenyérrel lepsz meg, de mindketten tudnánk, hogy ez nem igaz. Az amerikai palacsinta a specialitásod, én tanítottalak meg – én foglak megtanítani – rá, és nálad jobban nem készíti senki. A kényelmes és bőséges reggeli mellett jókedvűen és őszintén beszélgetnénk. A palacsintából csak néhány maradt volna meg ekkorra. Egyikünk sem mondaná ki, de mindketten tudnánk, hogy a hamarosan betoppanó unokáimnak hagytam volna meg az utolsó pár darabot. És mintegy végszóra, megérkezne a menyem és a két gyönyörűséges kisunokám; ők is cserepes violát hoztak volna a nagymamájuknak. Vigyázz rájuk, de ha majd nagyok lesznek, kérlek, ne riassz el minden udvarlót mellőlük.

Most biztosan csodálkozol, honnan tudom most, amikor Te még nem vagy nekem, hogy akkor, amikor én már nem leszek neked, épp a kislányaidnak olvasod fel anyák napján ezt a levelet, amit évekkel az után találtál, hogy én már nem vagyok veled. Talán el sem hiszed, de ez az anyai megérzés – mert egy anya szíve mindent lát. Ha most behunyom a szemem, egyszerre élek át minden pillanatot, amit valaha veled tölthetek majd, egészen onnantól, hogy a pocakomban Kiséletnek becézve vártad, hogy végre világra jöhess, minden gyerekkori örömödön, minden kamaszkori bosszúságodon, felnőttkori veszteségeden és boldogságodon át addig, amíg a sors úgy nem dönt, hogy szétválaszt bennünket, mert ez az élet rendje. Sőt, láthatod: még azon is túl veled vagyok, addig, amíg szükséged lesz rám és még annál is tovább.

Boldog anyák napját – szokták mondani, de ezt a legtöbben félreértik. Nem az anyákat kellene ünnepelnünk ezen a napon, hanem az anyaságot és a gyermekeket, akik lehetővé tették, hogy az anyák napja rólunk szóljon. Ezért én most így búcsúzom: köszönöm, hogy anyává tettél.

Szeretlek mindörökké,
Édesanyád


Borítókép: Alex Loup // Unsplash

Zöldes fényben úszó sarki fény a csillagos égbolt előtt.

Képtelenségek 3.

Ahogy halad előre a hét, úgy nyúlik, növekszik az #alicechallange-em listája elemeinek a száma. A mai napon az éjszakai égbolt felé tekintettem, amikor gondolkodásra került a sor – legalábbis elnézve a most következő hat gondolatot mindenképp erre gyanakodnék, ha nem álltam volna épp fényes nappal a zebránál a zöld jelzésre várva, amikor felmerült bennem a mai első képtelen gondolat.

Ha netán lemaradtál az előzményekről, feltétlenül olvasd el a sorozat első bejegyzését mielőtt tovább haladsz, mert úgy lesz teljes a történet.

Ha pedig már mindennel képben vagy, jöhet a mai hatos csomag:

13. Csillag alakú csillag.

Nem tudom, hogy ez miért lenne jó, hacsak nem a gyermekkori képzeletvilágunk valóra váltásának első lépéseként tekintünk a hirtelen ágacskákat növesztő, ma még gömb alakú égitestekre. A csillagalakú csillagokat, ettől függetlenül, egy kicsit harciasabbnak képzelem, mint a gömb alakúakat, hiszen a kinyúló ágaikkal (ha már az előbb így neveztem el őket) könnyedén megszúrhatnak, odacsaphatnak vagy odasuhinthatnak bárminek és bárkinek, aki feléjük közeledik, míg a gömbök csak a melegségükkel tudnak harcolni – és pillanatnyilag cx a meleg nem is tűnik olyan elrettentő lehetőségnek.

Felvetődik ugyanakkor a probléma, hogy vajon abban a forróságban, amit a csillag magának termel, hogyan nem olvadnak el és maradnak hegyesek az ágai? És vajon, ha túl gyorsan mozognak, elképzelhető, hogy olykor-olykor letörik egy ágvégük – vagy netán valaki szándékosan tör le egy-egy ágvéget? Ha a kihűlés veszélye fenyegeti a bolygónkat és az űrben megoldás után kutatva egy ilyen letört ágvéget sodor felénk az élet (pontosabban az űr, még pontosabban… a semmi?), akkor mindenesetre ragadjuk meg két kézzel a kínálkozó lehetőséget, zárjuk egy (óriás méretű) befőttesüvegbe a megmentőnket, vigyük haza és akasszuk fel megfelelő távolságra a bolygónktól, hogy amíg nincs jobb megoldás, addig is legyen, ami melegen tartja a bolygófelszínt. Azzal viszont mindenképpen számoljunk, hogy egy ilyen napsugár-ágacska sokkal kevesebb hőt ad majd és sokkal hamarabb kihunyhat, mint egy valódi, teljes nap.

14. Szagokat megörökítő „fényszagozó” gép.

Persze valószínűnek tartom, hogy ez nem fénnyel működne, de mivel nem vagyok mérnök, fogalmam sincs, még csak elméletben sem, hogy milyen elven kellene egy ilyen gépnek működnie. Vagyis, hogy milyen elven fog, hiszen a szagok, illatok már most is sokáig megmaradnak bizonyos anyagokban. Persze egy fényszagozó gép nem egy párnára fújja rá a kedvenc parfümünk, fűszerünk vagy hotelszobánk illatát, hanem egy zárt rendszerben örökíti meg azt, hogy ne kelljen folyamatosan szagolnunk. Ha kedvünk tartja, elővesszük, kinyitjuk és a segítségével felidézzük a legkedvesebb hozzákötődő emlékünket, de fontos, hogy a kérdéses illat ekkor sem terjed szerteszét a lakásban, elillanva ezzel a fényszagozó gép által előállított mütyűrből. Egy speciális kis szerkezet tartja bent a szagokat ebben a tartályban, mintegy örvényszerűen, folyamatosan, de láthatatlanul forgatva, így magánál tartva azt. Ha a tartályt kinyitjuk, az orrunkat bele kell dugni ebbe az örvénybe, hogy gyönyörködhessünk a szagélményben.

15. Csónakkal lecsorogni a sarki fényen.

Oh, ezt nem is kell magyarázzam. Ott van az a gyönyörű jelenség a föld északi és déli pólusához egészen közel, még nézni (mit nézni, képeket nézi róla!) is élvezet, nem csoda, ha megihleti az embert. Felfele evezni rajta azért elég munkás lehet, így ezt nem is kívánom senkinek – a tetejére felsétálhatunk egy dombon, felvihet oda egy mozgólépcső, vagy akár egy helikopter is, de ez utóbbi csak akkor, ha tud teljesen hangtalanul közlekedni. Vagy a tegnapi dínók közül egy olyan, amelyik tud repülni. Fent aztán, mint Velencében a gondolák, sorakoznának a csónakok, csak arra várva, hogy földöntúli élményben részeltessék az arra vállalkozókat itt, a Földön. Pontosabban az égen.

16. Száraznak maradni a víz alatt.

Nem úgy, hogy a búvárruhánk nem ázik át, vagy, hogy a gumisapkánk nem ereszt át egy csepp vizet sem, hanem olyan igazán száraznak maradni. Sétálsz lent a víz mélyén, nézelődsz, megcsodálod a színes halakat, majd szépen kisétálsz a vízből és nem kell a szemedbe folyó víztől tartanod, vagy a nap végén még a megszáradásra időt elkerítened. Hm… Az az igazság, hogy persze, amikor hideg van, szívesen gondol olyanokra az ember, hogy ha nem lenne vizes a víz alatt, akkor el sem ázna az esőben és nem fázna a csuromvizes ruháiban, de most, hogy bent ülök a fűtött lakásban valahogy nem olyan csábító a gondolat, hogy egy nyári strandolós élményt elcseréljek erre a szárazság dologra. Túlságosan szeretem a vizet és a pancsolás – az élet felém mutatott szarkazmusát tüközi, hogy ennek ellenére kifejezetten nem számítok jó úszónak.

17. Átsétálni az ezüsthídon.

A fenti gondolatfoszlányokat összekombinálva adja magát az ötlet (kívánság?), hogy egyszer átsétálhassak az ezüsthídon. De nem egy ilyen pocsolyába vetülő félén, nem ám! Legalábbis egy tó, de még jobb lenne a tenger, vagy éppen az óceán erre a célra. Meg is van a kép előttem. Nyár van, de az éjszaka nem olyan fullasztó meleg. Lábszárközépig érő, világos színű vászonnadrág, egy vékony pántos felső, egy rövidujjas-kardigán és egy világos színű, szalagos-masnis szalmakalap dukál az alkalomhoz. Szandál a kézben. Ahogy hősünk elindul a Hold felé, a hídon maradva az megtartja őt, csak a talpait nyalogatja kellemesen a langyos víz. Csönd van, csak a víz loccsanása hallatszik néha. A Hold hideg fénye megvilágítja ugyan a környezetet, de így is csak körvonalakat látni. Hősünk pedig csak megy, egyre távolodik, míg alakja olyan picire nem zsugorodik, hogy elnyeli őt a fényesen ránk világító, ezüstszínű Hold.

18. Csupa lyukból készülő lyukacsos sajt.

A húgom régen nagyon szerette a Pannónia sajtot (igazábó még most is nagyon szereti). Ha megkérdeztük, hogy miért, a válasz valahogy mindig oda lyukadt ki, hogy a lyukak miatt. (Uh, kezdem azt hinni, hogy ezek a nagyon béna poénok tényleg tőlem, belülről jönnek.) Ezzel viccelődtünk is sokat, néha a sajtszeletemben lévő lyukat vékonyan körbevágtam és neki adtam. Már akkor gyakran eszünkbe jutott, hogy vajon milyen lehet, ha a sajtban sokkal több lyuk van – sőt, ha gyakorlatilag csak lyukakból áll?!

 

Nos, mára ennyi jutott, de ha nektek van ötletetek, ne tartsátok magatokban – erre van a komment szekcióm!

 

FRISS!
Olvasd el a sorozat következő bejegyzését is!

 

Borítókép: Visit Greenland/Pexels