Éjszakai táj, lenyugvó holddal. A kép közeli részén egy férfi áll, nekünk háttal, felfegyverkezve. Egy völgyben vagyunk; balra a doboldalon egy sebesült őz fekszik; jobbra közelebb tábortűz, távolabb az égen egy repülő csészealj, alatta kúp alakú fényben egy tehén lebeg a levegőben.

Az utolsó tehén.

Prompt: Figyeld meg a képet és írd le, mi történt!*
Tervezett hossz: 350 szó.
Tényleges hossz: 350 szó.
Olvasási idő: 3 perc.

 

Éjszakai táj, lenyugvó holddal. A kép közeli részén egy férfi áll, nekünk háttal, felfegyverkezve. Egy völgyben vagyunk; balra a doboldalon egy sebesült őz fekszik; jobbra közelebb tábortűz, távolabb az égen egy repülő csészealj, alatta kúp alakú fényben egy tehén lebeg a levegőben.A bolygó óriás holdja már lemenőben volt, amikor a férfi feleszmélt. Egy újabb vesztes csata, gondolta magában. Az éjszakai égbolt nyugodt volt, amikor kinyitotta a szemét és felnézett az égre. Ha nem sajgott volna a gerince azon a ponton, ahol ráesett, még azt is megkockáztatja, hogy csak álmodott. Hiszen ki támadná meg a farmot egy ilyen csillagfényes, langyos levegőjű, kora nyári estén?

Körül sem kellett néznie, gondolkodás nélkül tudta a választ. Feltápászkodott, és épp időben fordult meg ahhoz, hogy lássa, amint az utolsó tehenet is felszippantja a birtoka felett lebegő csészealj. Ez ment azóta, hogy az idegenek először feltűntek. És most elvitték az utolsó tehenét is.

Gyerekkori történetek csengtek a fülében. A nagyszüleinek egy hasonló invázió miatt kellett elhagyniuk a szülőbolygójukat. Gyerekek voltak még, amikor az idegenek a Földre érkeztek. A bolygó lakossága eleinte örömmámorral fogadta a közeledésüket: a földönkívüliek végre kapcsolatot teremtettek a Földdel! Ám soha egyetlen emberrel sem kerültek közvetlen kapcsolatba, nem is bántották őket. Ellenben elkezdték begyűjteni az állatokat. Olyan nagyszámban szabadították meg a Földet a halaktól, rágcsálóktól, madaraktól, emlősöktől, sőt még a hüllőktől, bogaraktól is, hogy alig egy évtized alatt teljesen kifogyott a Föld élelmiszer készlete. Sokan megpróbáltak visszatérni a történelemkönyvekből ismert táplálkozási módokhoz: gombákat és növényeket fogyasztottak. Ám a Föld szennyezettsége miatt olyan silány volt ezeknek a tápértéke, hogy sokan, akiknek kevésbé volt ellenálló a szervezete, hamar a föld alatt végezték.

Amikor az idegenek már szinte minden állatot begyűjtöttek, az emberek mellé állt a szerencse: a csészealjak sorra lezuhantak. A hatalmas embertömegek szállítására alkalmas járműveken nem volt személyzet, de ugyanígy az állatoknak is nyoma veszett. Senki sem értette, mi történhetett. Elkezdett terjedni az elmélet, miszerint az idegenek egy másik dimenzióból érkeztek, és most egyszerűen visszatértek a saját dimenzióikba, az immár feleslegessé vált űrhajóikat hátrahagyva.

Bárhogyan is, az űrhajók segítségével a bátrabbak csapatokba tömörülve elhagyhatták a Földet, újabb élhető bolygók után kutatva. A nagyszüleit szállító csészealj a Lokális Galaxiscsoport szélén járt, amikor a csillagászok egy öregedő csillag haláláról számoltak be: a Nap tüze kihúnyt és a hátramaradtak mind odavesztek.

Talán figyelmeztetés volt, gondolta. Talán erről a bolygóról is azért akarnak elüldözni minket, mert jön a vég?

 


*A képen: Éjszakai táj, lenyugvó holddal. A kép közeli részén egy férfi áll, nekünk háttal, felfegyverkezve. Egy völgyben vagyunk; balra a doboldalon egy sebesült őz fekszik; jobbra közelebb tábortűz, távolabb az égen egy repülő csészealj, alatta kúp alakú fényben egy tehén lebeg a levegőben.

Borítókép: Creative Writing Exercise // WritetoDone.com

Fedél nélküli, antik zsebóra, egy homokkal leszórt, régies térképen.

Képtelenségek.

“Néha hat képtelen dolog is eszembe jut reggeli előtt.”
(Alice / Lewis Carroll: Alice Csodaországban)

Az ember azt gondolná, dolgokat kitalálni könnyű. Veszünk néhány megszokott mintát az életünkből, majd összepárosítjuk őket egy kevéssé megszokott sorrendben. Csakhogy egy olyan életben, ahol az emberek úgy kapkodnak, rohannak egyik feladatból a másikba, hogy közben örülnek, ha kikapcsolhatnak egy kicsit és nem kell végre gondolkodniuk, könnyen berozsdásodik az a bizonyos szürkeállomány. Úgyhogy tessék, egy feladat tőlem, nekem – és nektek, ha van kedvetek velem játszani. Vegyünk példát Lewis Carroll karakteréről, Alice-ről és egy hétig, csak egyetlen hétig próbáljunk meg kigondolni napi hat képtelen dolgot. Nem kell reggeli előtt meglenniük. Nem is kell olyasminek lenniük, amire előttünk még senki nem gondolt. Egyszerűen csak szedjünk össze hét napon át napi hat képtelenséget.

Kezdésnek én a következőkre jutottam:

1. Sárkány.

Azt hiszem, ezt nem kell túl magyarázni, eléggé nagy volt a sansz rá, hogy ez jusson legelőször eszembe, hiszen a sárkányok köztünk élnek. Persze, ha ez valóban így lenne, akkor nem kerülhetne fel a listámra, de biztosan létezik valahol a világnak egy olyan fejlődési iránya, ahol a sárkányok valóban a mindennapok részei, együttműködve vagy éppen harcban állva az emberekkel. Mi mással lenne magyarázható a sárkányok folyamatos jelenléte az irodalmi műveinkben, mint azzal, hogy ez a sárkányokkal teli párhuzamos dimenzió néha áttűnik valamilyen természeti anomália folytán a mi világunkba, így ihletve meg írók százait a témával kapcsolatban.

2. Tejeskávé.

Igen, tudom. A tejeskávé nem tűnik annyira képtelen dolognak. De azt is tudom, hogyan lehet azzá tenni. Amikor még kisgyerekek voltunk a húgommal, mindig lestük az út menti teheneket a kocsiból, ha a dédimamánkhoz (vagy igazából bárhová, vidékre) utaztunk. A tehenek ugyanis különleges állatok: a színük határozza meg, milyen nedűt rejt a tőgyük. A legtöbb felnőtt ezt már elfelejti, és annyira rögzül a tudatában a tej képe, hogy nem látja meg a valóságot: hogy csak a klasszik tehén, a fehér alapon barna foltos ad sima tejet. Ha a tehén csupa barna, akkor kakaó, míg ha fekete-fehér foltos, akkor tejeskávé jön a tőgyéből fejéskor. Ki találja ki, mit tud a sima, egyszínű fekete tehén?

3. Feneketlen táska.

Ezzel megint csak nem találtam fel a spanyol viaszt; ki ne gondolt volna még rá, hogy milyen más lenne úgy pakolni, hogy csak egy kis hátizsákot visz magával, de abban minden elfér, és a súlya alatt sem roppan meg az ember. Olvastuk már könyvekben is, többször láttuk már filmen is, és különösképp nincs az a paródiafilm, amiben ne sütnék el ezt vagy egy ehhez hasonló poént. És mivel az elmúlt napokban azok kattogok, hogy milyen táskával induljak majd neki a nyaralásnak, ez a téma különösképp közel áll pillanatnyilag hozzám. Nem is értem, miért nem ezzel kezdtem.

4. Megállítható idő.

Mondhattam volna mindjárt az időutazást is, de elsőre ne álmodjunk ekkorát – ráadásul ki tudja, vannak tudósok, akik valami hasonló témák után kutatnak, úgyhogy az időutazást még ne vessük el teljesen mint jövendő lehetőséget. Más kérdés, hogy vajon, ha a jövőben valaha is feltalálná(n)k az időgépet, nem tudnánk-e már most róla? Vagy a világ még nincs megírva az idők végezetéig, csak halad előre egy szál, amin mi valahol vagyunk, de a végkifejletet még senki nem tudhatja?

A megállítható idő ennél sokkal kevesebb problémát vet fel: egyszerűen csak megnyomjuk a világ haladásán a pause gombot. Ekkor minden és mindenki megáll az időben, kivéve mi magunk, akik a gombot megnyomtuk és mindent, amire egyébként nincs időnk, el vagyunk vele maradva stb. ekkor elintézhetnénk. A világ többi része (vagyis, amelyik nem mi vagyunk) ebből persze semmit nem érzékel, így ki tudja. Lehet, hogy már létezik? Ide vele!

5. Kis zöld emberkék.

A világegyetem őrületesen és elképzelhetetlenül nagy. Ez egyrészt jelentheti azt is, hogy képtelenség, hogy egyedül éljünk benne, másrészt azt is, hogy pofátlanul nagy szerencsénk kell, hogy legyen ahhoz, hogy találjunk életet magunkon kívül. Vajon ezt a pofátlanul nagy szerencsét hanyadik hatványra kell emelni ahhoz, hogy az az életforma, ami tőlünk nagyon távol és tőlünk teljesen függetlenül létezik, épp humanoid alakba fejlődjön? Persze nem vagyok evolúció-kutató, lehet, hogy ez ennél egyszerűbb. Kommentben jöhet egy kis (szakmai)irodalom ehhez a témához, ígérem, hogy sort kerítek rá, hogy tanulmányozzam.

6. Fekete lyuk világ.

Ezt nem nagyon tudom hogyan elnevezni, az elmélet a következő. Űrhajónkkal egy fekete lyuk felé sodródunk megállíthatatlanul, de a lehetetlennel határos (mit határos, szomszédos!) módon szerencsénkre az űrhajónk éppen a fekete lyuk közepén található tűhegynyi lyukat találja el, amin keresztül a totális megsemmisülés helyett átcsusszanunk egy másik világba. Ez nem egy párhuzamos dimenzió, sem időkapu, egyszerűen csak a fekete lyuk másik oldalára kerülünk, ami egy teljesen másik világegyetem, rátapadva a mi világegyetemünk felszínére, hogy a nagy semmiben így együtt pörögjenek megállíthatatlanul. Minden fekete lyuk egy-egy ilyen átjáró, amik így összességében nem csak kettő, hanem sok-sok világot kötnek össze.

 

Izgalmas kis kísérlet lesz ez és kíváncsian várom, mit sikerül kihozzak belőle, ugyanis egy hét múlva ilyenkor 42 különböző mértékben képtelen ötletnek kell majd a tarsolyomban lennie. Viszont észrevettétek, ha több kis darabból is, de sikerült (amúgy gond nélkül) egy hosszabb írás kanyarintanom ide, már a harmadik napon? És én csak egy felsorolást terveztem. Azt hiszem jó irányba haladok.

 

FRISS!
Olvasd el a sorozat következő bejegyzését is!

 

Borítókép: annca/Pixabay