Frissen kinőtt, párcentis fű, közelről.

A hátsó kertben

2020 elején a világ egy B-kategóriás katasztrófafilmmé változott, amelyben a pusztító világjárvány elől, amely egyre növekvő ütemben szedi az áldozatait, senki sem menekülhet. Volt idő, amikor azt mondtuk magunknak: pár hét karantént mind el tudunk viselni. És akkor még elhittük, hogy így is van. Amikor 2020 nyarán A hátsó kertben (egy kreatív írás kurzus házi feladat aként) megszületett, még hittünk benne, hogy hat hétnyi korlátozásokkal túl vagyunk a nehezén. De vajon tényleg hittünk benne?

Emlékszem.

Emlékszem, mert mást már nem tehetek;
odafent gyűlnek a szeretett szellemek.

Amikor a lélek elhagyja a testet, amelybe földi útja során kényszerült, mi akik itt maradunk, helyette is érezzük az elválás fájdalmát. Nem kér minket senki, nem kényszerít senki, és ha a testtől elszakadó lélek tehetné, valószínűleg könyörögne, tán meg is parancsolná, hogy felejtsük el a búslakodást. Az elmúlás csak nekünk fáj. Egyedül nekünk, akik itt maradunk és érezzük azt az űrt, amit a másik jelenléte már nem tölt be. Continue reading “Emlékszem.”

Egy tenyér özelről, benne egy lila viola.

Egy meg nem ünnepelt anyák napja története.

Prompt: Anyák napja.
Tervezett idő: 1 óra.
Tényleges idő: 50 perc.
Olvasási idő: 4 perc.

52 novella. 2020#18

Drága Kisfiam!

Amikor ezt a levelet olvasod, én már nem vagyok – és milyen furcsa a sors: amikor ezt a levelet írom, Te még nem vagy. Az én életemben Te későn fogsz megszületni, a Te életedben pedig én korán fogok elmenni, és sok-sok évet kell úgy leélned, hogy nem hallod többé a hangomat, nem látod többé az arcomat, és egyre csak ismételgeted magadban a kérdést: mi lenne, ha…? Ne gyötörd magad, drága Kisfiam, elmondom neked.

Continue reading “Egy meg nem ünnepelt anyák napja története.”
Fekete István portréja.

A legenda örök.

Az emberek és a tények elmúlnak, de a legenda, az örök!” Fekete István

119 évvel ezelőtt ezen a napon születet Fekete István, az író, aki megtanított olvasni. Az első regényemet még harmadikos koromban olvastam el. Szabadon választhattunk, hogy miből szeretnénk olvasónaplót írni, én pedig a Vuk mellett kötöttem ki (nyilván akkor még enyhe szülői unszolásra, nincs előttem ugyanis az a kép, amint a harmadikos énemnek rajtuk kívül bárki más könyvet ajánlgat). Azt hiszem, hogy a Vuknak és Fekete Istvánnak köszönhető, hogy egy kivételével minden kötelező olvasmányomat elolvastam, és hogy minden kötelezőre jutott 10 nem kötelező könyv is, már általános iskolás koromban is. Azóta pedig egyre csak gyarapodik a könyvespolcom.

Isten éltessen a saját Mennyországodban, nagy mesélő!

 


Borítókép: Fekete István // Jó reggelt!