Kiégett, kissé homályos kép több, egymásra pakolt törülközőről.

Törülköző-nap.

„A Galaxis Útikalauz érdekes dolgokat közöl a törülközőkről. A törülköző, írja az Útikalauz, a lehető leghasznosabb dolog, amit csak magával vihet a csillagközi stoppos. Egyrészt komoly gyakorlati értéke van: beletakarózhatunk, hogy meleghez jussunk, míg átugrándozunk a Laglan-Béta hideg holdjain; heverhetünk rajta, míg a Santagrinus-V ragyogó, márványhomokos tengerpartjain szívjuk a sűrű tengeri levegőt; felvitorlázhatjuk vele minitutajunkat, míg lefelé sodródunk a lassú, lomha Moth folyón, takarózhatunk vele, miközben Kakrafoon sivatagainak vörös csillagai ragyognak ránk, megnedvesíthetjük és fegyverként használhatjuk kézitusában, fejűnkre tekerhetjük, hogy távol tartsuk a mérges gőzöket, vagy hogy elkerüljük a Traal bolygó Mohó Poloskapattintó Fenevadjának pillantását (észvesztően ostoba állat, azt hiszi, ha ő nem lát téged, te se látod őt – annyi esze van, mint egy cipőtalpnak, de nagyon-nagyon mohó), veszély esetén vészjelzéseket adhatunk vele, és természetesen bele törölközhetünk, ha még elég tiszta hozzá.

Másrészt, és ez a fontosabb, a törülközőnek roppant pszichológiai jelentősége van. Miért, miért nem, ha a strag stoppos észreveszi, hogy a stopposnak van törülközője, azonnal föltételezi, hogy fogkeféje, arctörlője, szappana, doboz kétszersültje, kulacsa, iránytűje, kötélgombolyagja, szúnyogriasztója, esőkabátja, űrruhája stb. is van. Sőt a strag boldogan odakölcsönzi a stopposnak a felsoroltak vagy egy tucat egyéb tétel bármelyikét, melyet a stoppos véletlenül „elvesztett”. A strag úgy gondolkodik, hogy aki széltében-hosszában bejárja stoppolva a galaxist, nomádul és csövezve él, hihetetlen nehézségekkel néz farkasszemet, és győz, és még azt is tudja, hogy hol a törülközője – az igazán olyan valaki, akit komolyan kell venni.”*

R.I.P. Douglas Adams


* Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak; Gabo Könyvkiadó, 2005; Ford. Molnár István

Borítókép: csacsiga © 2013

Gepetto és Pinokkió a képen, csak az arcuk látszik, mindketten fából.

7×7. Vasárnap.

Módfelett törékeny, enyhén reszkető karjait gyengén összefűzte a puritán, fehér ágynemű felett.1 A fa csapágygolyók halkan nyikorogtak, ahogyan behajlította a könyökeit és állával rátámaszkodott az egymásra simított kézfejeire. Az álom annyira jó volt, hogy nemigen akaródzott felébredni belőle, de hiába hunyta le a szemeit, nem jöttek vissza az elveszett álomképek. Lassan feladta a próbálkozást, és a hátára fordult. Pinokkiót a mesében egy tündér igazi kisfiúvá tudta változtatni. Igaz, tündérek nincsenek, de ha ő létezett, a segítségnek is léteznie kell – erről meg volt győződve. Igazi csoda lehetne az együttműködésükből; ő lehetne a faember, aki szívet kapott.

***

Lakályos szobácskákat vettek ki a György és a Zarándokok fogadóban, együtt böngésztek a főutcai könyvüzletekben, a kristályokat és tarotkártyát kínáló boltokban, sugdolózva beszélgettek titkos kutatásaikról, mohó tudományos érdeklődésükről, amely mások szemében puszta mesének számító dolgokhoz fűzte őket.2 Közel két évig tartott ez az idilli állapot. Amikor Martin apja megtudta, hogy fia a kézzelfogható tudományok helyett inkább irodalomtörténetet tanul, és az egyetem helyett inkább a városközponthoz közeli fogadóban lakik, azonnal odasietett és tett róla, hogy ez az állapot megszűnjön. Dave többször próbálta később még Martint meglátogatni és visszacsábítani a régi, közös életükbe, de egyszer sem járt sikerrel. Lassan feladta a dolgot. Új ismeretségeket kötött, új helyekre járt, de soha senkivel nem találta meg még egyszer olyan jól a közös hangot, mint Martinnal. Évtizedekkel később tudta csak meg, hogy miután elkötözött, Martint folyamatos felügyelet alatt tartotta egy házvezetőnő, ezért nem sikerült a közelébe férkőznie soha.

***

– Addig egyék, amíg meleg.3 Most még puha, ízletes és csupa szaft, ám ha kihűl, olyan lesz, mint a letaposott cipőtalp egy esős lóverseny után.

– Köszönöm, ez igazán… túlzóan részletes leírása volt a mai ebédnek.

– Én csak azt mondom, amit tapasztaltam.

– Kétségtelen. Nincs esetleg valami más a konyhán?

– A tegnapi maradéka, de az már kihűlt – tudja, olyanná, mint a letaposott cipőtalp egy esős lóverseny után.

***

A kempingágyon feküdt Ron dohos padlásszobájában.4 A felkelő nap első sugarai besütöttek az ablakon, és a napfénycsíkokban látta, ahogyan az apró porszemcsék násztáncot lejtenek és házasságra lépnek, mielőtt egymásban nagyot csalódva a földre vetnék magukat bánatukban. Ezen a hajnali órán még a ház neszei is hangosabbak – gondolta. Szinte hallotta, ahogyan a pók a sarokban megropogtatja a térdeit, mielőtt neki kezd a hálója megfoltozásának. A kéménybe bekukucskáló szél orgona szerű hangja egy baljósló, hajnali koncertnek tetszett, amihez egy ciripelő tücsök is csatlakozott előadóként. Elmerengett rajta, hogy vajon hová tűnik ez a sok, varázslatos zaj, amikor a ház lakói felébrednek, és egyszerre legalább öten beszélnek a különböző emeleteken. Megszólalt az ébresztőóra – a hajnali csendnek egy szempillantás alatt vége szakadt.

***

Sok megbeszélnivalójuk volt még a hívóval, és abban maradtak, hogy ma este sort kerítenek rá.5 Amikor nyolc óra felé megszólalt Deli holofonja, biztos volt benne, hogy a titokzatos férfi keresi, akivel délután beszélt. Felvette, ám mielőtt megszólalhatott volna, megjelent előtte a hívó képe: egy a harmincas évei közepén járó nő, szigorú kontyba kötött hajjal, kék farmerben, fehér ingben és fekete blézerben. Határozottan nem az, akivel délután beszélt. Az első néhány mondat után kiderült, hogy a férfit néhány órája megölték, és mivel ő beszélt vele utoljára a híváslistája alapján, fontos tanúnak számít. Azt, hogy vajon tényleg tanúként vagy inkább gyanúsítottként tekintenek rá, sehogy sem tudta kiszedni a nőből, de magánnyomozóként amúgy is sejtette erre a választ. Nagyon gyorsan pontot kell tennie ennek az ügynek a végére.

***

A család két legfiatalabb tagja, Catherine és Lydia, különösen gyakran tett ilyen rokoni látogatást; lelkük üresebb volt, mint nénjeiké, s ha jobb dolguk nem akadt, egy merytoni sétával elütötték a délelőttöt, és témát is találtak az esti társalgáshoz; bármilyen eseménytelen is a vidéki élet, mindig sikerült valami érdekes hírt megtudni nagynénjüktől.6 Amikor legutóbb kirobbant a botrány – Lyidia szöktetése – akkor is minden egy ilyen merytoni délutánnal kezdődött, s a hírrel, hogy az ezred a télre nagynénjük lakóvárosában száll majd meg. A katona, aki szép szavaival és modoros viselkedésével elcsavarta Lydia fejét, ennek az ezrednek volt előbb megbecsült, majd aztán kivetett tagja. Később, mikor Lydia már elköltözött (a szöktetést követően csak egyszer térhetett vissza a szülői házba), és idősebb nénjei sem laktak már otthon, Catherine rengeteget változott, és a Lydia teremtette szeleburdi, csélcsap kis teremtésből egy megfontolt, illedelmes, szemrevaló hajadonná cseperedett, akinek társaságát gyakran keresték fel nők és férfiak, fiatalabbak és idősebbek egyaránt. Egy nap aztán újra lakó költözött a szomszédos birtokra. Egy jómódú nemes, aki karakterében meglepően hasonlított legidősebb nénje választottjára, és – Catherine anyja nagy örömére – vagyonosságban is csak kevéssé maradt el tőle; ám ami Catherine szemében igazán csodálatraméltóvá és szerethetővé tette a férfit, az a lány iránti rajongása és odaadása volt. Eljegyzésük bejelentésekor Catherine anyja úgy érezte, minden álma teljesült, hiszen végre van egy lánya, akit nem kell elveszítenie, miután férjhez adja; s egy kis szerencsével hamarosan Maryt is bemutathatja a fiatalember egyik jómódú, agglegény barátjának.


1 Douglas Adams: A lélek hosszú, sötét teadélutánja; GABO Könyvkiadó, 2000; Ford. Kollárik Péter

2 Anne Rice: Táltos; Szukits könyvkiadó, 2003; Ford. Sóvágó Katalin

3 Isaac Asimov: Alapítvány és Föld (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 5. kötet); Szukits könyvkiadó, 2003; Ford. F. Nagy Piroska

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi; Aminus Kiadó, Budapest, 2008; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: Az elveszett jelkép; GABO Kiadó, 2009; Ford. Bori Erzsébet

6 Jane Austen: Büszkeség és balítélet; Magyar Könyvklub, Budapest, 2001; Ford. Szenczi Miklós

 

Borítókép: Ismeretlen / Pexels

 

Tegerpart, naplemente. Viharos tenger, jobbra sziklák, a távolban kicsit látszik a túlpart.

7×7. Szombat.

– Oké, jó, holnap felhívlak – mondta, – vagy talán még ma este.1

De nem hívott. Nem hívott fel soha többé, mert aznap délután “gyanús körülmények között elhunyt”. Persze ez csak a rendőrség véleménye volt; de ha a világ legjobb magándetektívjének az informátora meghal, a körülmények sosem gyanúsak. A gyilkosság ugyanis üzenet, a tetthely pedig maga egy üvöltő, hatalmas piros felkiáltójellel ellátott jelhalmaz, amely az üzenet megoldókulcsát rejti magában. Már csak egy kérdés maradt. Ki fog nekem segíteni értelmezni a jeleket most, hogy a legfontosabb információforrásomat kiiktatták a sorból.

***

– Ibolyalila az ég, pont ahogy emlékeztem, ibolyalila, a fene, hogy egye meg, odaát évekig azt képzeltem, hogy én színeztem ki az emléket!2

Ezt hangosan mondtam ki, hangosabban, mint kellett volna. A hajón mindenki rám nézett, én pedig próbáltam minél kisebbre összehúzni magam. Titokban akartam idejönni. Igaz, tinédzserkorom óta nem jártam itt, ezért sokan talán fel sem ismernek, de biztosan akadnak páran – az idősebbek főleg -, akik emlékeznek az arcomra, vagy épp felfedezik bennem apám vonásait. A néhai apámét. Hihetetlen, hogy végül épp az az ember csalt vissza a szigetre, aki miatt soha visszanézni sem akartam; noha anyámnak soha nem mondtam el, amikor végleg összepakoltam, azon a viharos éjszakán, apám volt az, aki a végső lökést megadta: menekülj, fiam, amíg tudsz – ezek voltak az utolsó szavai.

***

Luk őrmester részéről még külön tapintatra vallott, hogy mielőtt belépett volna a szobába, szükségesnek tartotta jelezni a szándékát, holott teljes joggal megtehette volna, hogy jelzés nélkül lép be.3 Luk őrmester talpig úriember – tartották sokan. Ám az igazság teljesen más volt: Luk őrmester egyszerűen tartott attól, amivel szembe találhatja magát, amikor belép egy női tiszt cellájába. A kolostorban, ahol nevelkedett, erre a témára nem készítették fel. Persze szükség sem volt rá, hiszen cyborg lévén nem sok érdeklődést mutatott a másik nem, vagy egyáltalán bárki ember felé – legalábbis ami a nemiséget illeti –, mégis kissé zavarba jött, ha nőkkel mint nőkkel kellett találkoznia. A tizedes azonban valamiért céljául tűzte ki, hogy kineveli az őrmesterből ezt a rossz szokást, és igyekezett minél zavarbaejtőbb helyzetekben fogadni őt a cellájában. Éppen a száját rúzsozta, amikor az őrmester belépett az ajtón.

***

De azt is megbeszéltük, hogy nagyon sok lehetséges magyarázat van rá.4 – Wood egy pillanatnyi gondolkodás nélkül sorolni kezdte. – Lehet, hogy a gurkó meg volt átkozva. Lehet, hogy Harrynek csak rossz napja volt. Lehet, hogy a seprűn volt valami gurkó-vonzó bevonat. Lehet, hogy csak rossz irányba fújt a szél. De az is lehet – tette végül hozzá lassan -, hogy a mardekárosok elátkozták a csapatot.

***

A felderítésünk meg fog bénulni.5 Ennyi állt csak a cetlin. Se feladó, se címzett – bár ez utóbbi elég nyilvánvaló volt, lévén egy tízéves forma gyerek úgy sétált be a Scotland Yard recepciójára, hogy egy üzenetet kell átadnia Deckson nyomozónak, vagyis nekem. Hosszasan gondolkodtam, hogy vajon van-e jelenleg külső személlyel ügyletem, de semmi nem jutott eszembe. Újra ránéztem a lapra, és észrevettem, hogy egy újságlapra írták. Kihajtogattam és kezdtem semmit sem érteni, ugyanis a három nappal későbbi dátum állt rajta.

– Deckson nyomozó – sétált be ekkor egy férfi az irodámba – volna egy ügyem az ön számára.

***

Körülnézett a teremben.6 Az esküdteket látva nem sok jóra számított: a 12 esküdtszéki tag közül kilenc nő volt, ami biztosan nem kedvez az ügyfelének. A hatvanas évei közepén járó, kopaszodó, sebhelyes arcú, kilenc ujjú férfi, aki mellé kirendelték, amúgy sem keltett szimpátiát a nőkben, de egy társadalmilag megbecsült pozícióban lévő asszony meggyilkolásának kérdése még kevésbé tette rokonszenvessé őt. Remekül felépített stratégiája volt arra, hogy bebizonyítsa, védence ártatlan – és meg is volt győződve róla, hogy valóban az – de félő, hogy itt most az érzelmek fognak dönteni. Még egyszer ránézett a jegyzeteire, bíztatóan rámosolygott védencére, majd beszélni kezdett.

– Tisztelt bíróság, tisztelt esküdtszéki tagok!

Elindult az emelvények felé, magassarkú cipője hangosan kopogott minden lépésnél.


1 Douglas Adams: Dirk Gently holisztikus magánnyomozó-irodája; GABO Könyvkiadó, 2010; Ford. Gieler Gyöngyi

2 Anne Rice: Boszorkányok órája; Dáin 2000 Kft., 2001; Ford. Sóvágó Katalin

3 Isaac Asimov: Alapítvány és Birodalom (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 4. kötet); Szukits könyvkiadó, 2003; Ford. Baranyi Gyula

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg; Animus Kiadó, Budapest, 2006; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: Digitális Erőd; GABO Kiadó, 2005; Ford. Bori Erzsébet

6 Stieg Larsson: A kártyavár összedől; Animus Kiadó, Budapest, 2009; Ford. Torma Péter

Borítókép: AllJos / Pexels

Kis család ágyban fekszik, takaróval letakarva mindenki, csak a talpak látszanak. Bara anyu, középen kisgyerek, jobbra apu talp.

7×7. Péntek.

Arthur bejelentkezett egy kis külvárosi motelbe, savanyú képpel leült a nyirkos ágyra, és végiglapozgatta a szintén nyirkos információs füzetkét.1 Remek – gondolta, majd ledobta maga mellé a füzetkét és végigdőlt az ágyon. Egy perc sem telt bele, máris felpattant, és gyanakodva nézett az ágyra. Valami megcsiklandozta a hátát. Nem kellett sokat várnia, a tettes újra mocorogni kezdett a pléd alatt. Arthur felrántotta az ágytakarót és felkapott egy apró, bogárszerű valamit.

– Poloskák – mondta, majd eltaposta az apró fémbogarat, miközben azon járt az esze, vajon mi értelme volt kiirtani ezeket a rámenős ízeltlábúakat a földről, ha most robotbogarakkal pótolják minden lepukkant motelben a hiányukat.

***

Látta és hallotta őket, ismerte a zenéjüket, és személyesen is találkozott velük.2 Nem csak a példaképei, de egyben mentorai és múzsái is voltak. Ha leült kottázni, csak úgy tudott megfelelően koncentrálni a feladatára, ha előtte meghallgatta Liszt valamelyik tételét. Soha nem tudta, mi az oka, de megihlették az ismerős dallamok. Csak évszázadokkal később, mikor újra hallotta a saját szerzeményeit, akkor jött rá, hogy amit korábban inspirációnak hitt, valójában egy olyan disszonáns érzést keltett benne, ami arra sarkallta, hogy az ő művei pont az ellentétei legyenek a múzsái dallamainak. Amikor ez világossá vált számára, elkezdett kutatni a témában. Ma már bizonyított tény, hogy a zene is leírható puszta számsorokként; ennek a témának ő volt a vezető tudósa.

***

Emellett egy másik ok is közrejátszott.3 Mégpedig az úgynevezett család. Nem tudta pontosan, hogy mi az, de érezte, hogy ehhez van köze. Egy régi, nagy lexikonban olvasta a régészeti részlegen (a lexikon egy olyan, úgynevezett papírlapokból álló köteg, amit régen könyv helyett olvastak az emberek, amikor még nem létezett a holotechnológia). Be kellett vallania önmagának, hogy a szavak jelentős részét nem értette a definícióban, amit pedig igen, annak sem volt sok értelme, de abban biztos volt, hogy ez valami fontos dolog volt régen. Kutatni akart a témában, jobban megismerni a régmúlt társadalmi rendszereket. Ám amikor ezt bejelentette a nagytanácsnak, egyik napról a másikra, indoklás nélkül áthelyezték a régészektől az irodalomtörténészekhez.

***

Közben megkísértette a gondolat, hogy mikor legközelebb találkozik Ronnal, talán már nem is lesznek roxforti iskolatársak.4 Bár nem merte hangosan kimondani, de furcsamód tetszett neki a gondolat. Nincs több lecke, nincs több tanulás, nincs több Piton professzor. Nem kell korán kelnie, és az egész napját együtt töltheti Siriusszal. Azt se bánná, ha nem kellene a következő tanéveket végigrettegnie, hogy vajon milyen veszedelmek várnak rá, Ronra és Hermionéra. És akkor újra eszébe jutott Ron és Hermione. Irtó vacak lenne nélkülük eltölteni a következő nyáriszünetig hátralévő időt.

***

Össze is fog jönni neki, gondolta Sexton.5 Már a hatodik pályánál jár, és az átlag elhasal a negyedik pálya közepén. A rekord eddig nyolc pálya, de az a két ember, aki odáig eljutott, itt már a véget járta és csak a vak szerencsén múlott, hogy még két pályát végigcsináltak. Rajta viszont egy kicsit sem látszott, hogy fáradna. Mentálisan és fizikailag is a toppon volt még, nem látszott rajta sem a stressz, sem az eddig lefutott kilométerek, sem pedig az, hogy bármelyik teszt különösebb fejtörést okozott volna neki. Különös, hogy éppen ő, egy senki, a szegénynegyedből származó névtelen arc a tömegből, hogy éppen ő teljesít ilyen jól a versenyben. De keményen hajt, hogy összejöjjön – és össze is fog jönni neki.

***

Nem aggódott amiatt, hogy esetleg figyelik.6 Mit tehetnek ellene, halálra ítélik? Aligha lenne nagy veszteség, hiszen így is a saját kivégzése elől menekül. Nem, mintha jogos lenne az ítélet, és ha sikerül megszöknie, be is bizonyítja. A terv ott volt a fejében, elejétől a végéig, pontosan kidolgozva – épp csak meg kellett valósítani. És épp ez volt a baj. A terv első része így hangzott: szökj meg egy olyan börtönből, ahonnan még soha senkinek nem sikerült!


1 Douglas Adams: Jobbára ártalmatlan; GABO Könyvkiadó, 2000; Ford. Kollárik Péter

2 Anne Rice: Lestat herceg; Libri Kiadó, 2015; Ford. Kallai Nóra

3 Isaac Asimov: Kavics az égben (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 3. kötet); Szukits könyvkiadó, 2002; Ford. Vámosi Füssi-Nagy Géza

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje; Animus Kiadó, Budapest, 2003; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: A megtévesztés foka; GABO Kiadó, 2005; Ford. Mihály Árpád

6 Stieg Larsson: A lány, aki a tűzzel játszik; Animus Kiadó, Budapest, 2009; Ford. Torma Péter

 

Borítókép: Simon Matzinger / Unsplash

Fekete háttér előtt két csupa véres, felnőtt tenyér.

7×7. Csütörtök.

Az ajtó elég nehezen nyílt ki a bedobált hirdetések miatt.1 Az ember azt hinné, hogy a technika fejlődésével már senki nem küld kézzelfogható szórólapot, de a technika fejlődése éppen fordítva sült el. Az elektronikus levelezés elterjedésével és az internet oldalakon megjelenő reklámokkal egy ideig úgy tűnt, a levélszemét probléma megoldódni látszik, és egyre kevesebb papír landolt a postaládákban, de amióta a plexevél megjelent a piacon, egyre többen kaptak rá. Az eladóknak jó volt, mert az online és az offline világ előnyeit egyesítette: a plexi lapon megjelenő akciók az elévülésük pillanatában eltűnnek arról, és új üzenetet írni rá csak az eredeti tulajdonosa tud. Mivel az elévült plexilapok kidobása súlyos környezetvédelmi bírságot von maga után, az emberek jeletős része inkább ellátogatott a hirdetőhöz, hogy ott adja le a plexeveleket – ha pedig már ott volt, gyakran körül is nézett és az eladó csak nyert a dolgon. Ahogy az ajtóval arrébb sepertem az egy havi távollétem alatt felgyűlt hirdetéseket, láttam, hogy a legtöbb már üres, ám volt köztök egy, ami valamiért felkeltette a figyelmemet. Kézbe vettem és nem hittem a szememnek; a világ – tudomásom szerint – első, magánszemély által írt plexevelét tartottam a kezemben.

***

Megértettem, hogy csak akkor menekülhetek a gondolataimtól, amelyek örökösen e pár körül forognak, ha kifestem az előkészített falakat, tehát rögtön munkához láttam.2 A terv eleinte működni is látszott, ám csak addig, amíg rá nem jöttem a technikára. Miután már szinte rutinból ment a hengerelés, a festék újrafelvétele, sőt, már a visszahulló festékcseppek elől is rutinszerűen hajoltam el, akkor újra volt időm gondolkodni, és ismét eszembe jutottak. Új feladat után néztem. A kerítés egy ideje felújításra vár, talán most jött el a napja annak, amikor hozzáfogok az oszlopok leveréséhez. Ez a feladat jobban bevált, az erőkifejést igénylő munka tovább lekötötte a figyelmemet, mint a festés és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a nap már szinte teljesen lement; valamint, hogy valaki éktelenül kiabál a kertkapuból. Megérkezett a fiam és az újdonsült barátnője.

***

A járőr úgy tört utat feléje az üvöltöző férfiak és nők között, mintha egy sűrű sártengeren kellene átgázolnia.3 Mikah csak térdelt a járda hideg kövén. A vér már rég megalvadt körülötte, és ő szinte belefagyott a dermedt, kocsonyás állagú vörösségbe, ami körülvette, de nem érdekelte. Nem tudta érdekelni, hiszen egyetlen, üvöltő gondolattal kellett megküzdenie, ami betöltötte az egész elméjét: meghalt. A legjobb barátja meghalt, ott fekszik előtte vérbe fagyva, ez a sok ember pedig mind csak bámul és senki nem akar segíteni neki. De miért nem? Amikor a járőr odaért hozzá, felpillantott, és ahogyan az idegen szemébe nézett, egy szörnyű gondolat suhant át benne: én tettem.

***

– Szervusz, Arthur – dörmögte fásultan.4 – Hogy vagy?

Arthur nem válaszolt. A kérdés úgyis csak költői, hiszen mindketten tudták, hogy miért jött. Lassan közeledett felé. Nem azért, mert attól tartott, hogy volt főnöke és mentora elmenekülne, sokkal inkább azért, mert neki is nehezére esett az, amire most kényszerült.

– James McRoy – szólt, miközben övéről leakasztotta a bilincset -, le vagy tartóztatva.

***

Kohler király mobil parancsnoki központja.5 Amint ezt kimondtam, a taxi már száguldott is. Furcsa egy világ volt ez, amibe csak most csöppentem bele. Egészen tegnap előttig – vagy 186 évvel ezelőttig? – azt sem tudtam hogy létezik időutazás, most pedig tessék, itt ülök egy két évszázaddal későbbi, idegen világban, ráadásul egy idegen galaxisban, egy önjáró taxiban, ami egy mozgó HQ felé igyekszik. Ráadásul a járműnél, amibe beültem, még arra sem vették a fáradtságot, hogy egy robotot beültessenek a sofőr ülésre – sőt, sofőr ülés sem volt; fogalmam sem volt, hogyan tud mégis ilyen jól elnavigálni a nagyvárosi csúcsforgalomban, a több emelet magas sztrádán. Ezek után, gondolhatjátok, elképzelni sem tudtam, mire számítsak. Szinte a földbegyökerezett a lábam, amikor a központhoz érve egy egyszerű, régimódi megfigyelőautó szélvédője nézett vissza rám, igazi kerekekkel, igazi kormánnyal és igazi emberekkel.

***

– Egy ilyen lakásért még Saltsjöbadent is ott hagynám.6

Megköszöntem meg a bókot, bár mindketten tudtuk, hogy csak üres fecsegés. Saltsjöbadent senki sem hagyná ott. A tengerpartjáról elhíresült kisváros – ma már nem is olyan kis város – szép lassan átvette Stockholmtól a főszerepet az elmúlt 150 évben, és noha a főváros szerepét még mindig Stockholm tölti be, aki valamit is ad magára, Saltsjöbadenben tart fenn legalább egy apartmant. Ráadásul egy ilyen potyaleső, mint ő, soha nem költözne egy olyan helyre, ahol esélye sincs összefutni az arisztokrácia valamely tagjával. Én viszont, aki épp ellenkezőleg, előlük menekülök, éppen az ilyen kisvárosokat keresem. Itt esélyem sincs, hogy gyermekkorom szereplői újjáéledjenek és ismét át kelljen élnem azt a traumát, amellyel anyámat kivetették a tagjai közül.


1 Douglas Adams: Viszlát, és kösz a halakat

2 Anne Rice: Vér és arany; Dáin 2000 Kft., 2007; Ford. Sóvágó Katalin

3 Isaac Asimov: Az űr áramlatai (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 3. kötet); Szukits könyvkiadó, 2002; Ford. F. Nagy Piroska

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege; Animus Kiadó, Budapest, 2000; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: Anygalok és Démonok; GABO Kiadó, 2003; Ford. Bori Erzsébet

6 Stieg Larsson: A tetovált lány; Animus Kiadó, Budapest, 2009; Ford. Torma Péter

 

Borítókép: it’s me neosiam / Pexels

DSLR hátulról, a kijelzőjén egy éjszakai város látképe.

7×7. Szerda.

Más szavakkal: az érkezés megadott ideje az az időpont, amelyben egyetlen személy megérkezése sem lehetséges.1 Egy űrhajó készül dokkolni az állomáson,  aminek nincsen utasa? Tisztában vagyok vele, hogy egy jól megírt mesterséges intelligencia képes elirányítani egymagában egy űrhajót, de sosem hallottam még, hogy ilyen hosszú és kötetlen útra teljesen megbízhatónak minősítették volna a vezető nélküli járműveket. Ahogy az Apollo XLII közeledett, elfogott a nyugtalanság, de közel sem annyira, mint amennyire meglepett az űrhajóból végül kilépő utas látványa.

– Miáú – mondta, majd látszólag dühösen megnyomott egy gombot a karóráján. – Mindig elfelejtem átállítani a translator-t. 42. Apollo vagyok, a híres brit űrmérnök, Apollo Merlin egyenesági leszármazottja – mutatkozott be a hatalmas, vörös bundájú macska.

***

Minden idegszálammal éreztem, hogy a helyes dolgot cselekedtem, amikor megfutamodtam, és távolt tartottam Dorától ezt a valamit.2 Iszonyatos nap volt, és még csak a felénél tartottunk. Miután kényelmesen megreggeliztem, elindultam a délelőtti fotózásomra, itt találkoztam Dorával. Eleinte minden rendben ment, ám úgy a tizedik percben már éreztem, hogy a kamerám nem egészen akar engedelmeskedni nekem; emlékszem, még a gépek lázadásáról is elsütöttem egy ócska poént. Ám a dolgok csak nem akartak helyrejönni, és rövidesen egészen odáig fajultak, hogy a gép nem csak, hogy elkezdett magától olyan képeket lőni, amik egészen egyszerűen nem készülhettek abban a műteremben, de a levegőbe emelkedett, amikor nem is fogtam és teljesen önálló életre kelt. Amikor aztán meg is szólalt – a gép, vagy az a valami, ami megszállta, nem tudom -, akkor karon ragadtam Dorát, kiráncigáltam a teremből, bezártam magunk mögött az ajtókat, bepattantam az első taxiba és konkrétan a város másik felébe fuvaroztattam magunkat. Fogalmam sincs, mi történt, hogy történt, hogy vissza merek-e menni még valaha abba a műterembe, de ez biztos: soha többé nem veszek Canont.

***

Az éjszaka mindig a félelem és a bizonytalanság ideje volt és lesz, amikor a szív a lemenő nappal együtt mélyebbre száll.3 Szórakozottan csukta be a könyvet. Ez volna a filozófia? Amikor életre keltették az áramköreit, sok tudás eleve megkapott, még többet azonban csak úgy tápláltak belé, hogy érdekelje a téma és ebből az érdeklődésből tanulás, majd később tudás legyen. A filozófia az egyik ilyen tudományág volt, érdekelte és sokat gondolkozott is rajta, amennyire a mesterséges neuronok ezt lehetővé tették, de valahogy sohasem került közelebb hozzá. Mégis, hogyan érthetné meg a boldogságot, a halált, az élet értelmét, vagy éppen a lelkiismeretet egy robot? Félretette a könyvet, majd felülírta az áramköreit – s noha észre sem vette, ezzel ő maga vált a filozófiai kerekasztal—beszélgetések legújabb kedvencévé: a robot, aki a filozófiáról filozofál.

***

– Gyere csak, fiam, gyere csak – intett neki szórakozottan Piton professzor.4

Seamus bizonytalanul lépett egyet Piton irodájának belseje felé, de nem mert jobban közeledni. Jó jelnek tartotta, hogy a professzor újságot olvas. Talán mégsem lesz akkora a büntetése, bár alaposan megdézsmálta a bájitaltan raktár készletét a legutóbbi, robbanással végződő kísérlete után, mert Fred és George szerint csak egy mérőpohárnyi sárkánynyál segíthet gyorsan rendbehozni a leégett szemöldökét. Persze nem segített – igaz, nem is rontott a dolgon -, így most azt érezte, a semmiért fogják felfüggeszteni. Piton professzor felnézett, majd így szólt:

– Küldd nekem ide Pottert!

***

– Soeur Sandrine.5

– Hogy mi?

– Sandrine nővér. Nem igaz, hogy még ennyit sem tudsz. Te vagy a világ legpolgáribb kisöccse!

Azzal Artemis beleszürcsölt az ötórai tejecskéjébe, majd otthagyta testvérét a doveri rezidenciájuk átriumában. Sandrine, a francia tanára már várt rá, és a késést a köznép luxusának tartotta.

***

Nyugodtan, szabályosan ver.6 Végülis, mit várhatunk egy szívtől – leszámítva azt, hogy majd kiugorjon a helyéről, amikor az ember a vőlegényével találkozik. Az enyém, mint azt mondtam, teljesen szabályosan dobogott minden ilyen alkalommal. Gyerekkoromban rengeteg romantikus regényt olvastam, ahol a főhősnő véletlenül találkozott élete szerelmével, de nem lehettek egymáséi, mert őt már gyerekkorában másnak ígérték a szülei – ám végül kiderült, hogy a titkos szerelme az, aki a leendő férje is egyben. Velem miért nem történhet ilyen? Ott álltam mellette, családjaink az eljegyzésünket ünnepelték, én pedig még csak arra sem éreztem késztetést, hogy hozzáérjek.

– Sok boldogságot kívánok nektek! – jött oda a következő rokon.


1 Douglas Adams: Az élet, a világmindenség, meg minden; GABO Könyvkiadó, 2003; Ford. Kollárik Péter

2 Anne Rice: Memnoch, a sátán; Dáin 2000 Kft., 2005; Ford. Sóvágó Katalin

3 Isaac Asimov: A csillagok, akár a por (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 2. kötet); Szukits könyvkiadó, 2002; Ford. F. Nagy Piroska

4 J.K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly; Animus Kiadó, Budapest, 2001; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: A Da Vinci-kód; GABO Könyvkiadó, 2004; Ford. Bori Erzsébet

6 Fehér Klára: Narkózis; Szépirodalmi könyvkiadó, Budapest, 1986

 

Borítókép: Kaique Rocha / Pexels

Egy kislány és egy robot arca a képen.

7×7. Kedd.

– Attól tartok – mondta Marvin -, épp avégett kellett itt maradnom hogy az utadat álljam.1

– Utamat álld? De hisz nem is megyek sehová! – feleltem felháborodottan.

Hát nem lát a szemétől ez az alak? Ott ültem az ágy szélén, begipszelt lábbal, bal kezem az ágytámlához bilincselve, és minden erőmmel azon voltam, hogy ne dőljek el a fáradtságtól, mert akkor a kezem teljesen kicsavarodik a bilincsben. Hogy képzelheti ezek után bárki azt, hogy az utamat kell állni? Végül kapcsoltam és megkérdeztem:

– Nálad van a bilincs kulcsa, Marvin?

***

Majd csak holnap este kell találkoznom Raglan James úrral.2 Ez a felismerés nagyon feldobott, mert egészen addig, amíg meg nem találtam az íróasztalomon kallódó cetlit, azt hittem, mára beszéltük meg a találkozót – márpedig ma estig biztosan nem végzek itt minden dolgommal, de a fene se akar egy napon belül két hiperűrugrást. Persze ez nem teljesen igaz. A bátyám például odáig van érte. Én viszont minden egyes alkalommal azt érzem, hogy valami a köldökömön keresztül benyúl a hasüregembe, jól megkavarja a belső szerveimet, kirántja, majd visszadobja, ugyancsak a köldökömön keresztül. Így viszont ma és holnap minden papírmunkát elintézek itt, ami a cég felvásárlással jár, és holnap úgy mehetek haza a találkozóra, hogy egy ideig nem kell visszajönnöm ide. A nap ennél jobb hírrel ma már aligha kecsegtethet.

***

Tüstént benyomult az ebédlőbe egy fémalak, majd egy-két percen belül tucatnyi újabb került elő.3 Rogernek fogalma sem volt arról, hogy ebben az útmenti kis koszfészekben is robotokat alkalmaznak már, pláne, hogy ilyen nagy számban. Annál jobb – gondolta -, hamarabb túl leszünk rajta. Intett a többi kísérő tanárnak, hogy ültessék le a gyerekeket az asztalokhoz, majd az elsőként megjelent alakhoz sietett. Feltételezte, hogy ő lesz a főpincér. Míg a robotok főnökével beszélgetett, félfüllel hallotta ugyan, hogy lassan elhal a gyerekzsivaj, de az agya nem dolgozta fel időben az információt. Mire körülnézett, már csak csontvázakat látott ott, ahol egy perccel korábban még a tanítványai és kollégái ácsorogtak.

***

Ő, Ron és Hermione arra készültek, hogy szombat délelőtt meglátogatják Hagridot.4 A terveket mégis keresztül húzta valami. Szombat reggel az étkezőben szokatlanul nagy zsivaly fogadta őket, és mindenki az ő asztaluk körül tömörült, annak is azon a részén, ahol többnyire ülni szoktak. Átnyomakodtak a tömegen, és amint az utolsó ember is ellépett előlük, egy fekete, nagytestű kutya ugrott a nyakukba. Miután mindhármukat jól összenyalta, orrával egy, az étkező asztalra dobott, kissé foglenymatos levélre bökött. Egy igazgatói különengedély volt, amelyben az állt, hogy Ron, elveszett patkánya helyett ebben a tanévben magánál tarthatja a kutyát. Csakhogy Makesz kifogástalan egészségnek örvendett és épp Ron bal zsebében szuszogott csendesen.

***

Téged zavar és nyomaszt az Öröklét fenséges újdonsága.5 Az Öröklété, amely mostantól fogva csak a miénk. Hát nem örülsz talán, hogy mától az idő értelmetlenné válik, és sietnünk sem kell, hogy megértsük egymást és a világot, mert már nem siettet sem betegség, sem halál? Nem te kérted tán, mikor még nem is sejtetted, hogy lehetséges, az örök élet ajándékát? Mitől félsz, mondd, mi rémít meg akkor ennyire, hogy szavad is elakadt, most, hogy miénk az ajándékok ajándéka: egymás örök társasága? Szótlanságod oka csak két dolog lehet: a csodálattól nem jutsz szóhoz, vagy irántam érzett szerelmed lángja rebbent el a mulandóságunkkal együtt. Oh, a szerelmünk – ez volt hát az ár, amit megadál a révésznek, aki átsegített minket a halandóság béklyóiból a végtelen szabadság földjére.

***

Kint a járdán Woolf megszorította a karomat, közben azt mondta, aludjak rá egyet, amitől majd’ szívszélhűdést kaptam, mert épp Sarah fenekét bámultam, amikor mondta.6 Megráztam a fejem, hogy kicsit kitisztuljon a fejem, amitől meg Woolf esett majdnem hanyatt ijedtében, hiszen úgy értelmezte a fejrázós mozdulatomat, hogy helyben visszautasítottam az ajánlatát. Két margaritámba, egy long islandembe és egy extra erős kávémba tellett, mire meggyőztem az ellenkezőjéről. A long island már nem is kellett volna, de belejöttem a győzködésbe, így egy kicsit túl lőttem a célon – olyannyira, hogy a harmadik koktélja végére Woolf már a közös üzletünket tervezte, amire rá sem bólintottam, csak véletlenségből megráztam a fejemet, hogy kiverjem belőle Sarah fenekének látványát. Miután Woolfal újra megállapodtunk abban, hogy alszok egyet az ajánlatára, nagyon erősen koncentráltam arra, hogy ezúttal sehová se nézzek, amitől valószínűleg úgy nézhettem ki, mint aki épp most esett át egy teljes agymosáson, de szerencsére úgy tűnik, nem sikerült elijesztenem vele Woolfot. Három nappal később, amikor felhívtam, így köszöntem bele a telefonba:

– Látja Woolf, én ilyen keveset alszom.

Nem értette a poént.


1 Douglas Adams: Vendéglő a világ végén; GABO Könyvkiadó, 2006; Ford. Nagy Sándor

2 Anne Rice: A testtolvaj meséje; Dáin 2000 Kft., 2004; Ford. Sóvágó Katalin

3 Isaac Asimov: Mezítelen nap (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 1. kötet); Szukits könyvkiadó, 2002; Ford. Baranyi Gyula

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a titkok kamrája; Animus Kiadó, Budapest, 2001; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Edgar Allan Poe: Monos és Una beszélgetése (EAP összes elbeszélései 2.); Szukits Könyvkiadó, 2013; Ford. Nemes Ernő

6 Hugh Laurie: A balek; Kelly Kft., 2004; Ford. Ördögh Bálint

 

Borítókép: Andy Kelly / Unsplash

Éjszakai fényekben pompázó város a folyó partján. Felette egy fényesen ragyogó aszteroida.

7×7. Hétfő.

Nem is annyira a hatás végett tette, mint inkább azért, hogy felidézze az izommozgások megfelelő sorrendjét.1 Lépett még hármat lassított üzemmódban, majd kényelmes tempójú kocogásra váltott. Az emlékezés jól ment, a végtagjai teljes összhangban mozogtak, a törzse épp csak arra szolgált, hogy összekösse őket. Ha bárki kívülálló figyelte volna, akkor sem kellett volna kétségbe esnie: a megtévesztés teljes volt. Az android kocogott még néhány saroknyit, majd lassított – épp időben ért oda a megbízója által leszervezett találkozóra.

– Te vagy Gunberry? – kérdezék. Egy pillanatig habozott, hiszen ez nem az ő neve volt, hanem azé, akit megszemélyesített, de arra jutott, hogy a kérdező szempontjából az a fontos, hogy vele kell-e találkoznia, így végül igennel felelt, és az üzlet megköttetett.

***

– Akkor miért engedte őt el? – kérdezte a fiú.2 Sehogy sem fért a  fejébe, hogy ha a férfi tudta, mi lesz a küldetés kimenetele, hogy egyezhetett bele mégis, hogy a lánya a csapattal tartson.

– Mert ez a dolgok rendje – felelte Seymour. – Hiába látok a jövőbe, vannak dolgok, amiken nem változtathatok. A halál elkerülhetetlen, ezt hamarosan te is felismered majd, viszont az, hogy mit teszünk előtte, ténylegesen a mi döntésünk. Lora élete végéig szomorkodott volna, ha nem engedem el a csillagflottával – és inkább kívántam neki egy rövid, de boldog, mint egy hosszú, ám szomorú életet. Te talán másképp döntöttél volna?

***

Enderby megigazította szemüvegét, aztán az íróasztala végében lévő kapcsolóra tette a kezét.3 Háromra – gondolta magában. Miután háromig elszámolt, átbillentette a kapcsolót, és a vele szemben lévő üvegfalat takaró sötétítőréteg azonnal átlátszóvá vált. Enderby egy szmogos megapolisz képét látta maga előtt. Elszomorodott. Visszabillentette a kapcsolót a kezdeti állásába, majd a besötétítés után megnyomott egy gombot, és egy kis idő után azon kapta magát, hogy újra magában számol. Háromra ismét billentett egyet a kapcsolón, a következő pillanatban pedig széles mosoly ült az arcára; a szmogos város helyett végre saját otthonát látta, az üvegkalitka épségben hazaszállította.

***

A professzor szélesre tárta a kapuszárnyakat.4 A mögötte felsorakozott kutatócsapatnak leesett az álla, ahogyan a kinyíló kapun keresztül megpillantották a békésen legelésző diplodocusokat. Sokuknak ráadásul ez volt az első időutazása, így nem csak a dinoszauruszok látványát kellett feldolgozniuk, hanem a 150 millió éves ugrást is. A professzor elindult, a csapat pedig követte. Többeknek remegett a lába, de senki nem mert szólni, hiszen aki ezen a próbán elhasal, az biztosan búcsút mondhat az ösztöndíjnak, pedig a régészet manapság drágább tudományág, mint valaha. Elérték az első horda dinoszauruszt, s azok a csapat többi tagját figyelmen kívül hagyva mind a professzor elé siettek. Egy csendes lány a hátsó sorban nyomban elővette a jegyzetfüzetét, és belesuttogott: a természetbe való beavatkozás egyértelmű jeleit láthatjuk.

***

Szerfelett sovány volt; s ahogy társai bizonygatták, részeg állapotban jól illett volna árbocszalagnak, vagy amikor józan volt, orrvitorlarúdnak.5 Hosszú, egyenes, botszerű törzse és piszkafa végtagjai gyakran mulatság tárgyává tették, de ritkán foglalkozott vele. Nevessenek csak. Ha tudnák azt, amit ő tud, sokkal okosabban töltenék el azt a kevés időt, ami még hátra van. Megtervezte az estéjét – tökéletes lesz. Vacsora a kedvenc éttermében, majd a Pillangó kisasszony az Operaházban, végül egy fogadás az est főszereplőivel, ahol újra megpillanthatja Oksanát, talán egy pár szót is sikerül vele váltania.

– A meteor becsapódásáig hátralévő idő: 7 óra 00 perc – jelentette a NASA műholdjaira rákötött számítógépe.

***

– A lelet, mondhatni, egészen triviális – itt ujjával a viharvert kalap felé bökött -, habár alkalmat ad bizonyos következtetésekre, melyek még hasznunkra lehetnek.6

Amikor ezt mondta, nem gondoltam volna, hogy egy, a vonaton hagyott kalap ilyen hosszúra nyúló napot fog eredményezni. Ami egyszerű megfigyelésnek indult, végül nyomozássá fajult, ugyanis a kalap tulajdonosa – akit meg kellett volna figyelnünk – egyszerűen köddé vált a vonaton, egy alagút kellős közepén. Logikusnak tűnik a következtetés, hogy kiszúrt minket és a percnyi sötétet kihasználva egy másik vagonba távozott, csakhogy a mi vagonunk mindkét végén kulcsra volt zárva az ajtó. Tudom jól, hiszen én magam zártam be őket. Több órányi kutatás után sikerült egy borsószem méretű ketyerét találnunk, ám miután ujjabb órákig tartó vizsgálódás után sem értettük meg, mire való, nyomozótársam javaslatára megnyomtuk a gombostűfej méretű gombot a kis műszeren. A vonat hirtelen eltűnt körülünk, s mi egy otthonos kis házikó nappalijában találtuk magunkat, ahol a megfigyeltünk épp egy szem vajaskekszet mártott a délutáni teájába.


1 Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak; Gabo Könyvkiadó, 2005; Ford. Molnár István
2 Anne Rice: Interjú a vámpírral; Szukits Kiadó, 2008; Ford. Walkóné Békés Ágnes
3 Isaac Asimov: Acélbarlangok (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 1. kötet); Ford. Vámosi Pál
4 J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve; Animus Kiadó, Budapest, 2001; Ford. Tóth Tamás Boldizsár
5 Edgar Allan Poe: Pestis király (EAP összes elbeszélései 1.); Szukits Könyvkiadó, 2013; Ford. Vétek Gábor
6 Sir Arthur Conan Doyle: A kék karbunkulus (Sherlock Holmes kalandjai); Ifjúsági lap- és könyvkiadó; Ford. Takácsy Gizella

Borítókép: 2895780 sz. felhasználó / Pixabay

Douglas Adams sírja a Highgate Cemeteryben. A sírkövön a neve, mellette egy 42 feliratú jelzőtábla és egy váza, tele tollakkal.

7×7. Előszó.

Nem terveztem, hogy kölün bejegyzést szenteljek a következő kihívásom felvezetéseként, egy egyszerű előszó az első napon bőven megtette volna, de annyira szépen kijönnek a számok, hogy kénytelen vagyok előre felvezetni.

Amikor kreatív írásgyakorlatok után kutatva bóklásztam a neten, még néhány héttel ezelőtt, a Write to Done-on futottam bele a 7×7-be, vagyis: sétálj a könyvespolcodhoz, vedd le onnan a hetedik könyvet, lapozz a hetedik fejezethez és írd ki belőle a hetedik mondatot. A könyvet ezután tedd vissza a polcra, majd ülj a papírod/laptopod elé és írj egy rövid, összesen hét mondatból álló történetet. Nem is 7×7, inkább 7^4.

Ezt a feladatot beültetve a múltkori szabályrendszerbe (hat gondolat/nap) beleültetve a jövőhét folyamán születik majd összesen 42 mini történetem, amely hét darab, egyenként 42 mondatból (plusz lábjegyzék) álló bejegyzést fog magába foglalni. Nem mondom, hogy nincs bennem egy csepp félsz sem a napi hat darab történet miatt, ezért szükségem volt némi bíztatásra, hogy valóban ebbe a kihívásba és ilyen formában vágjak bele. A kérdést végül egy véletlen segített eldönteni. Múlt héten vasárnap olyan fáradtak voltunk, hogy csak későn keltünk fel és talán már dél is elmúlt, mire oda jutottunk, hogy eldöntsük, merre indulunk. Estére megbeszélt programunk volt, úgyhogy az idő szűke is döntő érv volt, illetve, hogy ne menjünk olyan helyre, ahova tudjuk, hogy később majd vissza akarunk térni. Így indultunk el végül a Highgate Cemeterybe, ahol gyakorlatilag az első sír, amibe belebotlottunk, Douglas Adamsé volt. Mi ez, ha nem válasz az egyébként fel sem tett kérdésre?

Douglas Adams sírja a Highgate Cemeteryben. A sírkövön a neve, mellette egy 42 feliratú jelzőtábla és egy váza, tele tollakkal.

Így hát készüljetek, mert holnaptól egy héten keresztük napi hat történetet fogok nektek elmesélni, egyenként hét, összesen 42 mondatban bejegyzésenként.

Mehet? Akkor katt ide!


Borító- és bejegyzéskép: csacsiga © 2018 @ Highgate Cemetery