Gepetto és Pinokkió a képen, csak az arcuk látszik, mindketten fából.

7×7. Vasárnap.

Módfelett törékeny, enyhén reszkető karjait gyengén összefűzte a puritán, fehér ágynemű felett.1 A fa csapágygolyók halkan nyikorogtak, ahogyan behajlította a könyökeit és állával rátámaszkodott az egymásra simított kézfejeire. Az álom annyira jó volt, hogy nemigen akaródzott felébredni belőle, de hiába hunyta le a szemeit, nem jöttek vissza az elveszett álomképek. Lassan feladta a próbálkozást, és a hátára fordult. Pinokkiót a mesében egy tündér igazi kisfiúvá tudta változtatni. Igaz, tündérek nincsenek, de ha ő létezett, a segítségnek is léteznie kell – erről meg volt győződve. Igazi csoda lehetne az együttműködésükből; ő lehetne a faember, aki szívet kapott.

***

Lakályos szobácskákat vettek ki a György és a Zarándokok fogadóban, együtt böngésztek a főutcai könyvüzletekben, a kristályokat és tarotkártyát kínáló boltokban, sugdolózva beszélgettek titkos kutatásaikról, mohó tudományos érdeklődésükről, amely mások szemében puszta mesének számító dolgokhoz fűzte őket.2 Közel két évig tartott ez az idilli állapot. Amikor Martin apja megtudta, hogy fia a kézzelfogható tudományok helyett inkább irodalomtörténetet tanul, és az egyetem helyett inkább a városközponthoz közeli fogadóban lakik, azonnal odasietett és tett róla, hogy ez az állapot megszűnjön. Dave többször próbálta később még Martint meglátogatni és visszacsábítani a régi, közös életükbe, de egyszer sem járt sikerrel. Lassan feladta a dolgot. Új ismeretségeket kötött, új helyekre járt, de soha senkivel nem találta meg még egyszer olyan jól a közös hangot, mint Martinnal. Évtizedekkel később tudta csak meg, hogy miután elkötözött, Martint folyamatos felügyelet alatt tartotta egy házvezetőnő, ezért nem sikerült a közelébe férkőznie soha.

***

– Addig egyék, amíg meleg.3 Most még puha, ízletes és csupa szaft, ám ha kihűl, olyan lesz, mint a letaposott cipőtalp egy esős lóverseny után.

– Köszönöm, ez igazán… túlzóan részletes leírása volt a mai ebédnek.

– Én csak azt mondom, amit tapasztaltam.

– Kétségtelen. Nincs esetleg valami más a konyhán?

– A tegnapi maradéka, de az már kihűlt – tudja, olyanná, mint a letaposott cipőtalp egy esős lóverseny után.

***

A kempingágyon feküdt Ron dohos padlásszobájában.4 A felkelő nap első sugarai besütöttek az ablakon, és a napfénycsíkokban látta, ahogyan az apró porszemcsék násztáncot lejtenek és házasságra lépnek, mielőtt egymásban nagyot csalódva a földre vetnék magukat bánatukban. Ezen a hajnali órán még a ház neszei is hangosabbak – gondolta. Szinte hallotta, ahogyan a pók a sarokban megropogtatja a térdeit, mielőtt neki kezd a hálója megfoltozásának. A kéménybe bekukucskáló szél orgona szerű hangja egy baljósló, hajnali koncertnek tetszett, amihez egy ciripelő tücsök is csatlakozott előadóként. Elmerengett rajta, hogy vajon hová tűnik ez a sok, varázslatos zaj, amikor a ház lakói felébrednek, és egyszerre legalább öten beszélnek a különböző emeleteken. Megszólalt az ébresztőóra – a hajnali csendnek egy szempillantás alatt vége szakadt.

***

Sok megbeszélnivalójuk volt még a hívóval, és abban maradtak, hogy ma este sort kerítenek rá.5 Amikor nyolc óra felé megszólalt Deli holofonja, biztos volt benne, hogy a titokzatos férfi keresi, akivel délután beszélt. Felvette, ám mielőtt megszólalhatott volna, megjelent előtte a hívó képe: egy a harmincas évei közepén járó nő, szigorú kontyba kötött hajjal, kék farmerben, fehér ingben és fekete blézerben. Határozottan nem az, akivel délután beszélt. Az első néhány mondat után kiderült, hogy a férfit néhány órája megölték, és mivel ő beszélt vele utoljára a híváslistája alapján, fontos tanúnak számít. Azt, hogy vajon tényleg tanúként vagy inkább gyanúsítottként tekintenek rá, sehogy sem tudta kiszedni a nőből, de magánnyomozóként amúgy is sejtette erre a választ. Nagyon gyorsan pontot kell tennie ennek az ügynek a végére.

***

A család két legfiatalabb tagja, Catherine és Lydia, különösen gyakran tett ilyen rokoni látogatást; lelkük üresebb volt, mint nénjeiké, s ha jobb dolguk nem akadt, egy merytoni sétával elütötték a délelőttöt, és témát is találtak az esti társalgáshoz; bármilyen eseménytelen is a vidéki élet, mindig sikerült valami érdekes hírt megtudni nagynénjüktől.6 Amikor legutóbb kirobbant a botrány – Lyidia szöktetése – akkor is minden egy ilyen merytoni délutánnal kezdődött, s a hírrel, hogy az ezred a télre nagynénjük lakóvárosában száll majd meg. A katona, aki szép szavaival és modoros viselkedésével elcsavarta Lydia fejét, ennek az ezrednek volt előbb megbecsült, majd aztán kivetett tagja. Később, mikor Lydia már elköltözött (a szöktetést követően csak egyszer térhetett vissza a szülői házba), és idősebb nénjei sem laktak már otthon, Catherine rengeteget változott, és a Lydia teremtette szeleburdi, csélcsap kis teremtésből egy megfontolt, illedelmes, szemrevaló hajadonná cseperedett, akinek társaságát gyakran keresték fel nők és férfiak, fiatalabbak és idősebbek egyaránt. Egy nap aztán újra lakó költözött a szomszédos birtokra. Egy jómódú nemes, aki karakterében meglepően hasonlított legidősebb nénje választottjára, és – Catherine anyja nagy örömére – vagyonosságban is csak kevéssé maradt el tőle; ám ami Catherine szemében igazán csodálatraméltóvá és szerethetővé tette a férfit, az a lány iránti rajongása és odaadása volt. Eljegyzésük bejelentésekor Catherine anyja úgy érezte, minden álma teljesült, hiszen végre van egy lánya, akit nem kell elveszítenie, miután férjhez adja; s egy kis szerencsével hamarosan Maryt is bemutathatja a fiatalember egyik jómódú, agglegény barátjának.


1 Douglas Adams: A lélek hosszú, sötét teadélutánja; GABO Könyvkiadó, 2000; Ford. Kollárik Péter

2 Anne Rice: Táltos; Szukits könyvkiadó, 2003; Ford. Sóvágó Katalin

3 Isaac Asimov: Alapítvány és Föld (Asimov teljes Alapítvány, Birodalom, Robot univerzuma – 5. kötet); Szukits könyvkiadó, 2003; Ford. F. Nagy Piroska

4 J.K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi; Aminus Kiadó, Budapest, 2008; Ford. Tóth Tamás Boldizsár

5 Dan Brown: Az elveszett jelkép; GABO Kiadó, 2009; Ford. Bori Erzsébet

6 Jane Austen: Büszkeség és balítélet; Magyar Könyvklub, Budapest, 2001; Ford. Szenczi Miklós

 

Borítókép: Ismeretlen / Pexels