A csipketerítő

Egy csipketerító egy asztalon, rajta egy szál barackszínű rózsa.

– Csak ne a teát, ne a teát! Áú!

Nem értem, miért ragaszkodnak mindig ehhez a forró italhoz, hiszen úgyis kihűl, mire megisszák.

– Hé! Óvatosan, foltos lesz… á, mindegy.

Csodásak ezek az unokák, csak miért mindig teaidőben jönnek?

Oh, ott jön a sütemény. Reméltem pedig, hogy  ezen a héten megúszom a lekvár foltokat.

– Hé! Ne hadonássz azzal a villával, még megszúrsz! He elpattan egy szálam…!

Végre, ezen a teázáson is túl vagyunk. Jól fog esni a mosakodás – bár amióta megvették ezt a centrifuga dolgot, félő, hogy tényleg minden kijön belőlem.

Itt Jön a házvezetőnő.

– Kisasszony! Kérem, kisasszony! Vigyen magával, tiszta akarok lenni!

Hm… Egészen friss illatú ez az új öblítő. Megtarthatnánk? Bár a napon úgyis elillan az illat  nagyja.

– Kérem, kisasszony! Nem akarok a sötét szekrénybe menni! Nem maradhatnék még egy kicsit itt, a napon? Ígérem, nem fogok panaszkodni az elillanő öblítő illatra sem.

Á, máris itt a vasárnap? Pedig olyan jól elvoltam itt a szekrényben. Jellemző, hogy a legszebb álmomból ráznak fel!

– Jaj, juj! Egy kicsit mleg lett ez a vasaló ma, nem gondolja, kisasszony?

Olyan szép vagyok. Kecses, elegáns, tiszta…

– Milyen jó lenne még itt maradni kicsit kettesben, és olvasgatni az újságot, csendes nyugalomban, nem igaz, asszonyom?

Jaj, ez a csengő hangja! Itt vannak az unokák.

– Ne, ne! Mi az ott a kezedben, mit hozol? Jaj! Csak ne a teát, ne a teát!

 


Borító: Gabriele M. Reinhardt//Pixabay

A szöveg eredeti változata: 2020. nyár, Kreatív írás kurzus Szurovecz Kittivel, órai munka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük