Szurovecz Kitti Lilla titka c. könyvének borítója.

Lilla titka.

Egy ideje már lógok ezzel a bejegyzéssel – magamnak. A könyvet még szeptemberben olvastam, ez a félig megírt kritika (recenzió? beszámoló?) pedig azóta várja, hogy a nyilvánosság elé tárjam. Most újraolvasva, kiegészítve, friss és több hónapos benyomások keverékeként végre összeállt és napvilágot láthat.

Írta: Szurovecz Kitti
Megjelenés éve: 2020
Kiadó: magánkiadás
Kiadás éve: 2020 Continue reading “Lilla titka.”

Egy kinyitott határidőnapló van a képen, világos asztalon. Az egész kép kissé alulszaturált, finom színélénkség jellemzi.

A határidőnapló.

Dora dühösen félrelökte az előtte heverő határidőnaplót. 

– Hülye George!

Nevezett napló pár nappal karácsony után érkezett, postán, barna papírba csomagolva. Feladó nem volt rajta. Ez volt a szerencséje! – gondolta a lány. Amikor a csomagot mohón kibontotta – meg volt győződve róla, hogy apja késve érkezett karácsonyi ajándékát tartja a kezében – a füzet méretű, keménykötésű papírköteg mellől egy tenyérnyi kartonlap esett a földre.

Gondoltam jól jöhet. G. – ennyi volt csak a papíron.

Dora egyből felismerte a kézírást, amely az elmúlt években nem sokat változott, de ha nem így lett volna, akkor is tudja, kitől jött a csomag. Continue reading “A határidőnapló.”

Emlékszem.

Emlékszem, mert mást már nem tehetek;
odafent gyűlnek a szeretett szellemek.

Amikor a lélek elhagyja a testet, amelybe földi útja során kényszerült, mi akik itt maradunk, helyette is érezzük az elválás fájdalmát. Nem kér minket senki, nem kényszerít senki, és ha a testtől elszakadó lélek tehetné, valószínűleg könyörögne, tán meg is parancsolná, hogy felejtsük el a búslakodást. Az elmúlás csak nekünk fáj. Egyedül nekünk, akik itt maradunk és érezzük azt az űrt, amit a másik jelenléte már nem tölt be. Continue reading “Emlékszem.”